2021. június 30., szerda

A DEMOKRÁCIA SIKERE A JÖVŐ ZÁLOGA

HÍRKLIKK
Szerző: SEBES GYÖRGY
2021.06.29.


Magyarországon egyelőre még nagyon sokan nem érzékelik, mennyire veszélyes Orbán Viktor Nyugat-ellenes politikája. Éppen ezért, azt sem lehet megjósolni, hogy a jövő évi választás után történhet-e fordulat ezen a téren. Egyebek között ezt emelte ki Jeszenszky Géza történész, volt külügyminiszter és nagykövet, amikor az Amerikában élő politológus, Charles Gati Népszavában megjelent interjújáról beszélgettünk. A washingtoni Johns Hopkins Egyetem professzora arra a következtetésre jut, hogy a jövő újra az integráció és a demokrácia felé hajlik. Ebbe – teszi hozzá –, „a hazafiság nagyon is belefér, de a populista, nacionalista handabandázás nem”.


Jeszenszky Géza is arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország nem sziget a világban. Ha tehát a miniszterelnök a Nyugat hanyatlását és pusztulását vizionálja, akkor nem lehet kétsége afelől sem, hogy ebben az esetben mi a nyugattal együtt zuhannánk. Európának és a nyugati szövetségi rendszernek ugyanis földrajzilag szinte a közepén vagyunk, az ország sorsa és – ha úgy tetszik – a végzete a Nyugat. Alapvető érdekünk tehát a demokrácia sikere, ezen áll, vagy bukik a jövőnk. A volt külügyminiszter emiatt tartja aggasztónak – amit Charles Gati is kifejtett –, hogy a jelenlegi magyar politika egyre inkább elszigetelődik. Orbánnak nemcsak a nyugati és északi országokkal sikerült szembekerülnie, hanem sok kérésében még a visegrádi négyekkel is. Hiába magyarázza a kormányfő, mennyire hasznos a keleti orientáció, az nyilvánvaló, hogy Kína és Oroszország számunkra nem lehet követendő példa. Ugyanakkor a szisztematikus Brüsszel- és Nyugat-ellenességgel Orbán híveket remél szerezni a bizonytalan magyar választók körében. Ha sokat mondja, hogy fenyeget a migráció, az iszlámosodás, vagy éppen a homoszexualitás, sőt, a transzneműség kultusza, akkor a magyar társadalom egy része elhiszi ezt neki. Legfeljebb majd azt mondják, volt ugyan sok rossz tapasztalatunk az oroszok magyarországi jelenléte miatt, de ebben az esetben mégis inkább jöjjön Putyin...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.