2021. június 18., péntek

FEL KELL KÉSZÜLNI A DEMOKRÁCIA VÉDELMÉRE

HÍRKLIKK
Szerző: SEBES GYÖRGY
2021.06.18.


Ébresztőt kiáltott Ungváry Rudolf a Népszavában néhány napja megjelent cikkében (Amire fel kell készülni). Az író, publicista – és gépészmérnök – úgy véli, a jövő évi parlamenti választás után Orbán Viktor az utcára vihet mindenkit, akit csak képes, arra hivatkozva, hogy a kormány nyíltan a demokrácia megsemmisítésére tör. Úgy fogalmaz, „Orbán nemzetvezér az uszító demagógiájával gondoskodni fog arról, hogy az ő népe viszont rendszervisszaváltó hangulatba kerüljön az utcán, az biztos”. Szerinte az ellenzéknek erre kell felkészülnie, de ennek még jele sem látszik. Minderről megkérdeztük Ungváry Rudolfot.


Nem látja túl sötéten a helyzetet?

– Egyáltalán nem. Még sokan emlékeznek rá, hogy 2006-ban Orbán Viktor ráuszította a felheccelt tömeget a Parlamentre. Úgy foglalták el a Magyar Televízió Szabadság téri székházát, hogy a teljesen felkészületlen rendőrség – amelynek semmilyen tapasztalata nem volt a tömegoszlatásban, de megfelelő instrukciókat sem kapott – lényegében semmit sem tett. Az „elfoglalt” Parlament épületében pedig órákig ott ténfergett tanácstalanul a politikailag tapasztalatlan, felheccelt tömeg – akárcsak a Capitoliumban 2021-ben. Jövőre Magyarországon ugyanez fenyeget. Már ha valóban jön egy új kormány, amely hozzányúl nemcsak olyan törvényekhez, amelyekhez elég az egyszerű többség, hanem az Alaptörvényhez meg kétharmadosokhoz is, és azokat ugyancsak megpróbálja valahogy visszacsinálni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.