2021. július 18., vasárnap

BEÉRT ORBÁN VETÉSE: A SZIVÁRVÁNYOS ZÁSZLÓKAT ÚGY ÜLDÖZIK PESTEN, MINT EGYKOR A ZSIDÓKAT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2021.07.17.


Orbán a homofób törvény után azt hazudta egy német újságnak, hogy a 18 éven felüli homoszexuálisokat nem éri semmi atrocitás és megkülönböztetés, a szivárvány színű zászló a budapesti utca természetes része. Mindenki tudta, hogy ez nem igaz, hogy a homofób törvény uszítását fizikai üldözés fogja követni. Ahogyan a menekültek elleni uszítás után is fizikai fenyegetés ért mindenkit, akik a magyarok “migráncsnak” néztek. Pontosan úgy, mint a zsidótörvények után, amikor pogromokra került sor. Ez a nácizmus következménye és természetes velejárója.

Budapesten három férfi éjjel 11 órakor rugdosta, ütötte-verte egy család ajtaját, majd a zárat próbálták feltörni, hogy bejussanak az ismeretlen lakásba, amelynek erkélyére az ott lakók kitettek egy szivárvány zászlót. Nyilván 18 éven felüliek helyezték ki a zászlót, ami ezek szerint mégsem a budapesti utca természetes látványa, mióta Orbán a pedofíliával azonosította a homoszexualitást, mint amely veszélyezteti a gyerekeket. A zászló nem is egy iskola 18 éven aluli fiataljait “inzultálta” meleg propagandával. Budapesten ma egy szivárvány zászló elhelyezése pogrommal járhat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.