2021. július 10., szombat

EURÓPA PÖCEGÖDRE

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.07.10.


Valaki provokálhatta a galamblelkű magyari szurkolókat, csakis úgy lehetett. Sorosok, gyurcsányik, szivárvány a levegőégen, ilyenek. Bizonyságot nyert ugyanis, hogy például a magyar-francia meccsen, amikor Mbappéhoz, Benzemához került a labda, a magyari szurkolók huhogtak, rasszistáskodtak, és az UEFA jelentése szerint a magyar-portugálon is diszkriminatívan viselkedtek. (És akkor az UEFA még fideszista törvényeket nem is olvasott.) Mindenesetre az UEFA a magyari aranylábúak két következő hazai meccséről kitiltotta a szurkolókat, ezen túl kiszabott százezer euró büntetést, és arra kötelezte a magyar szövetséget, hogy a zárt kapus meccseken rakjon ki egy „Egyenlő játék” feliratú molinót.

Hogy provokáció következménye lehetett a baleset, onnan következtethető ki, hogy Münchenben is akadtak gondok a német-magyaron, illetve előtte az utcán. Szijjártó Péter elbeszéléséből tudjuk, hogy ott meg a bajor rendőrök cukkolták a magyariakat. Ők épp Kant kategorikus imperatívuszáról diskuráltak bambival a kezükben, amikor a bajorok böködték őket a göcsörtös ujjaikkal, hogy úgyse mered mondani, hogy Sieg Heil, vagy, hogy nem mered megmutatni a nyakadon a horogkereszt tetkót. És olyan hatalmas kitartással cukkolódtak ezek a bajorok, hogy a magyariak már csak nemzeti büszkeségből is megtették, amire buzdították őket, és aztán vitték a barncsot a rácsos autóval el. Ez sem lehetett másként.

A szurkoló egyébként szerte a világon egylényegű. A különbség annyi, hogy másutt, amikor kibukik belőle az egy darab bitje, akkor az állam, a hatalom, kormányzó párt, miniszterelnök és külügyminiszter nem áll mögéje, nem helyesel a vadbaromságnak, nem védi és magyarázza azt, és nem igyekszik másra kenni a szart, ami egyébként ott virít a szája sarkában. Míg nálunk viszont igen. Itt a hatalom, ami a NER, ugye, teljes mellszélességgel vallja, hogy a tapló szurkoló neki tetsző, voltaképp ő maga a B-közép, ő huhog a lelátón és ő lendíti a karját, hogy Sieg Heil. Amíg másutt a bunkó szurkoló a társadalom pereme, a NER-ben a veleje, ilyképp a bunkó szurkoló a NER maga. Másképpen ez nem is lehet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.