2021. július 30., péntek

HALADUNK A NUNIBA

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.07.30.


Tegnap Budai Gyula, a keresztény szellemiségű és erkölcsiségű, s ilyen értelemben kulturális fölényben lévő fideszcsürhe tagja, akik erősen óvják a közélet tiszta és magasröptű nyelvét, egészen egyszerűen és tömören, nagy nyilvánosság előtt elküldte a picsába Fekete-Győr Andrást. Neki az volt a bűne, hogy örült egy magyar olimpiai aranynak, két nappal azelőtt pedig, hogy ezt nem tette meg. Ebből is kitetszik, hogy Fekete-Győr jót tenni nem tud, a léte irritálja a kulturális fölényben lévő Budai fidesz-übermencset, ha örül, ha nem, ő el lesz küldve a picsába. Fekete-Győr nincsen egyedül ezzel a sorssal, a fideszcsürhe értékítéletében mindenki elmehet a nuniba (by Sheldon), aki nem ugatja velük a holdat.

És mégis Fekete-Győrt – és rajta keresztül a tébláboló ellenzéket – vagyok kénytelen megróni, mert maguk hozzák a saját fejükre a bajt. Budai Gyula – és a fideszcsürhe minden tagja – ugyanis nem szimpla van rajta sapka, nincs rajta sapka játékot játszik, azaz elmegy a picsába aki örülni mer rajtuk kívül a magyar olimpiai aranynak, és az is, aki nem. Budai Gyula és a fideszcsürhe ugyanis az a galamb, amellyel sakkozván fölborogatja a bábukat, a táblára szarik, és kijelenti, hogy nyert. Az olimpia és előtte a futball Eb a saját – így a Fidesz – terepe, nem kellene odamenni, mert jól abból kijönni nem lehet, mint azt most Fekete-Győr picsába küldése is mutatja. Mondhatnám azt is, nem kellene belesétálni az utcájukba.

És most elmesélem, mire is gondol a költő. Itt, a fatornyosomban is ámulva nézem rend szerint, amikor a város vezetése beleáll a fidesztempóba, trianonozik, adventezik, keresztényezik, futballozik, és más ilyen cuki kurvaságokat tesz, mert nem tudja, mit csinál. Ezekkel önmagában baj nem volna. Onnan nézvést azonban igen, hogy jól kivehetően mindezeket azért teszik, mert az a vélekedésük, hogy ez az embereknek valami értéket jelent, hogy ezek, a trianonozás, futballozás, kereszténykedés valamiféle közös nemzeti minimum, aminek a liturgiáját nekik is be kell tartani, ha nem akarnak vadembereknek tűnni, és itt nagyon nagy tévedések vannak. A Heti Hetesben annak idején szállóige lett az „én szeretem a focit”.

Mindenki röhögött, csak abba nem gondolt bele, hogy ezzel a szervilizmusnak adtak egy pofont, bemutatták azt a képtelen országot, ahol a foci szeretete vagy utálata hűségnyilatkozat és karrierépítő tényező. Ha ebben a formában enyhe túlzás, mégis így van. Ehhez képest ment ki mindenki egy hónapja a Puskásba szelfizni Gyurcsánytól Karácsonyig, hogy feloldódjanak a Fidesz fazekában, ami hiba. Támadási felület, mint aztán ki is derült, a képükbe kapták, hogy ne örömködjenek itt, amikor bajuk a stadionépítés és a TAO, Fekete-Győr se menjen az olimpia közelébe, amikor Orbánét meg legyilkolta. Ebből is látszik, hogy nem ismerik a Fidesz észjárását, a futball és az olimpiai arany a nemzeté, aki pedig nem a nemzet tagja, az ilyeneknek ne örömködjön...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.