2021. július 14., szerda

KEMENESI: HA MINÉL TÖBBEN FELVESZIK AZ OLTÁST ÉS FEGYELMEZETTEK VAGYUNK, LEPATTANHAT RÓLUNK A NEGYEDIK HULLÁM

TELEX
Szerző: VILÁGI MÁTÉ
2021.07.13.


Nagyon valószínű, hogy lesz negyedik hullám, hiszen a természetben így működnek a járványok, de ha megteszünk bizonyos lépéseket, akkor felkészülhetünk rá – írja a Facebookon Kemenesi Gábor virológus.

Arra számít, hogy növekedni fognak az esetszámok, több lesz a fiatal és a nem-oltott új fertőzött, idővel a halálozások száma is emelkedni fog, már a nyáron ideérhet és az ősz is rásegíthet majd.

Úgy készülhetünk fel a következő hullámra, hogy a lehető legtöbben beoltatják magukat, akiknek kell, azok megkapják az emlékeztető oltást, és ha a hatóságok időben meghozzák a megfelelő járványvédelmi intézkedéseket.

Az eddig lezajlott vizsgálatok alapján azok az oltottak, akiknél tapasztalható némi immunválasz, védettek maradnak a súlyos fertőzéssel szemben, és egyelőre úgy néz ki, hogy a gyerekeknél általában enyhébb a betegség lefolyása – bár a hosszútávú hatásokat még vizsgálják.

„Fontos azonban, hogy a krónikus megbetegedéssel rendelkező fiatalok veszélyeztetett csoportnak számítanak, az ő esetükben (és ő értük is) nagyon fontos a maszk-távolságtartás-higiénia hármasának gyakorlása”

– emeli ki Kemenesi...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.