2021. július 21., szerda

NER-ÉPÍTŐK MÉRLEGE: 30 MILLIÁRD BÉR, 60 MILLIÁRD OSZTALÉK

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2021.07.21.


Több mint másfélszer annyi pénzt vettek ki osztalékként legnagyobb építőipari cégeikből a kormányközeli vállalkozók a 2020-as év után, mint amennyit összesen az alkalmazottjaikra költöttek tavaly. Ebben ráadásul nemcsak a bérek vannak benne, hanem az államnak fizetett járulékok és egyéb juttatások is. A nem egyértelműen NER-es magyar tulajdonú vállalatoknál és a nemzetközi csoportok itteni érdekeltségeinél fordított a helyzet: az ilyen cégeknél több jut az alkalmazottaknak, mint a tulajdonosoknak. A különbség persze nem meglepő, hiszen a kormányközeli vállalkozások – legalábbis nyereségük alapján – felülmúlhatatlan hatékonysággal működnek.

Sok a szellemi foglalkoztatott

Tavaly a kormányközeli építőipari cégeknél egy alkalmazott átlagosan 234 millió forintnyi bevételt termelt, ami hat-hétszerese az iparági átlagnak, de még a nem NER-es vezető vállalatokra jellemzőnél is sokkal több. A nyereség pedig még látványosabban a kormányközeli cégeknél összpontosul. Náluk egy munkavállaló majdnem 31 milliós profitot termelt, míg például a külföldi tulajdonban lévő nagyvállalatoknál csak 6,9-et...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.