2021. július 18., vasárnap

SOMOGYBAN MÁSFÉLSZERESÉRE NŐTT A MUNKANÉLKÜLISÉG, MEGMARAD A NYOMTATOTT KOMLÓI ÚJSÁG

ÁTLÁTSZÓ / VIDÉKI LAPSZEMLE
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2021.07.17.


Atádhír: A második legrosszabb a somogyi foglalkoztatottság


Az aktív korú – 15 és 64 év közötti – somogyiak kevesebb mint kétharmada (64,6%) volt idén májusban foglalkoztatott. Ennél már csak Nógrád megyében rosszabb a helyzet, ahol mindössze 60,8% volt ez az arány – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. Somogyban csaknem másfélszeresére nőtt a munkanélküliségi mutató, amit csak Nógrád és Békés előz meg, ahol több mint kétszeres volt az emelkedés.

Debreciner: Sok a kérdőjel a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Covid-adataival kapcsolatban

Március 9-én bejelentették, hogy a koronavírusos betegek emelkedő száma miatt újabb épületet nyitottak meg a fogadásukra, a lap közérdekű adatigénylése eredményeképpen tőlük kapott adatsorban azonban éppen az ágykapacitás csökkenése figyelhető meg. Feltűnő az is, hogy egyik napról a másikra 40-nel csökkent a Kenézy Gyula Campuson ápolt betegek száma éppen akkor, amikor a Debreciner arról szerzett tudomást, hogy az orvosoknak már döntenie kell, ki kerül lélegeztetőgépre.

KecsUp: Király: Mi történik a Tó Hotellel? Elindult a kisgömböc?

A Tó Hotel környezetének hasznosítása felkorbácsolta a szabadidőközpont állóvizét. A legutóbbi közgyűlésen a kormánypárti többség megszavazta, hogy zárt pályázaton, egyetlen cég meghívásával (amely most alakult a napokban és semmit nem tett le még az asztalra) hasznosítsa a kinézett területet, hogy oda egy magánegészségügyi központot húzzanak fel.

Szegeder: A Fidelitas egyik vásárhelyi vezetője segíthetett a 69 éves drogtermesztőknek Márki-Zay Péter szerint

Néhány napja a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói elfogtak egy idős házaspárt és egy fiatal férfit, akik egy tanyán több mint 350 tő, különböző fejlődési szakaszban lévő kannabisznövényt termesztettek. Márki-Zay a Vásárhelyi Televízió Időben című műsorában megerősítette, hogy a 27 éves férfi, aki segített a 69 éves párnak a termesztésben, a hódmezővásárhelyi Fidelitas egyik vezető arca.

7300.hu: Megegyeztek a felek, marad a nyomtatott Komlói Újság

Több mint egyéves huzavona után úgy tűnik, végre rendeződni látszik a helyi újság helyzete. Korábban egy heves vitát követően Polics József polgármester megvétózta a Komló Összeköt döntését, amely szerint megszűnt volna a nyomtatott Komlói Újság, és felbontották volna a helyi nagyobb beruházások nyilvánosságának biztosítására kötött szerződéseket. A vétót követően további egyeztetések történtek a felek között, végül a testület 7-5 arányban elfogadta a KÖT javaslatát. Ez alapján marad a nyomtatott sajtó és a nyilvánosság biztosítására kötött szerződések közül kettő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.