2021. augusztus 8., vasárnap

BORSOD MEGYE KASSÁTÓL TÁVOLABBI RÉSZEIN IS ELKEZDTEK HÁZAKAT VENNI A SZLOVÁKOK

G7.HU
Szerző: HAJDU MIKLÓS
2021.08.07.


Az észak-borsodi falvak ingatlanpiaca is felpezsdült a közelmúltban, amiről első látásra leginkább a szlovák nyelvű hirdetőtáblák árulkodnak a településeken. A jelenség a megye zempléni, Kassához közelebb – országúton 30-50 kilométerre – eső részén nem számít újdonságnak, de mostanra már a 27-es főút, illetve a Rakaca-víztározó környékén fekvő, az Edelényi járásba tartozó településeken is jelentős számban vannak jelen a szlovák ingatlanvásárlók, ahova Kassából például már 60-70 kilométert is kell autózni.


Az egyik legszegényebb magyar járás iránti érdeklődés hátterében a Szlovákiában is szárnyaló ingatlanárak állnak. A drágulás az egyes ingatlantípusok közül különösen a családi házakat érinti, az ország különböző térségeit nézve pedig épp a Kassai kerület emelhető ki: itt 2020 első és második negyedéve között átlagosan 24 százalékkal növekedtek a négyzetméterárak, míg a tavalyi év egészét nézve 28 százalékos emelkedés történt a 2019-es árszínvonalhoz képest...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.