2021. augusztus 20., péntek

EZEKET KELLENE MEGLÉPNI A NEGYEDIK HULLÁM ELŐTT, ERRE KELLENE A PROPAGANDA! ELSŐ RÉSZ

RÖNTGEN BLOG
Szerző: KUNETZ ZSOMBOR
2021.08.04.


Előző cikkem, amely arról szólt, hogy a több, mint 30 ezer COVID halott mellett százezrek maradhattak megfelelő ellátás nélkül, több félreértésre is okot adhatott. Ezek egy részében a vírustagadók igazolni vélték ködös elképzeléseiket, amely szerint a COVID-ellátásra fektetett túlzott hangsúly okozta azt, hogy több százezren nem kaphattak megfelelő ellátást.

Pedig ez nem így van, ugyanis bármennyire igaz is az, hogy az elmúlt évben az egészségügyben a hangsúly szinte teljesen áttevődött a COVID-ellátás irányába, a több százezer beteg elsősorban nem ezért,

hanem a rossz és elégtelen szervezés, valamint a kormányzati hozzá nem értés miatt maradt ellátatlan.

Ezért állt földbe a COVID-on kívüli ellátás nagy része, ezért állt le az egészségügy, amit tökéletesen jellemez az a tény, hogy egy 42 ezres aktív ágyszámú* rendszert tudott megbénítani tizenegynéhányezer kórházban kezelt COVID beteg. 

És sajnos a harmincezer elhunyt mellett ez az, ami igazán veszélyes, az így ellátás nélkül maradt százezrek.

Tenni kell ahhoz, hogy ezt elkerüljük a jövőben, és a negyedik hullám ellenére sikerüljön valahogy a földről felállni. Vagy legalább megpróbáljuk megelőzni a további elkerülhető halálozások és egészségkárosodások számának növekedését, valamint az egész ország gazdasági-, kulturális- és egyéb életét megbénító kényszerintézkedések ismételt bevezetését...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.