2021. szeptember 16., csütörtök

„A ROMA SZAVAZAT ANNYIT ÉRJEN, MINT BÁRKI MÁSNAK A SZAVAZATJA”

MÉRCE
Szerző: DOBSI VIKTÓRIA
2021.09.16.


Múlt vasárnap délután egy nyíregyházi hotel termében mintegy 30 fős nézőközönség gyűlt össze, hogy meghallgassa Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1-es és 2-es választókerületében az előválasztáson induló képviselőjelölteket. Néhány nappal azután, hogy a Partizán vitáinösszecsaptak”, a jelöltek most helyi romák és az 1Magyarország Kezdeményezés meghívására érkeztek, és egy asztalnál foglaltak helyet azokkal a roma szószólókkal, akik jegyzeteik felett várták türelmesen, hogy eléjük tárhassák azokat a kérdéseket, helyi és személyes ügyeket, amelyeket a korábban megrendezett lakossági fórumon sikerült összegyűjteni, és amelyekre politikai válaszokat vártak.

Egy nappal korábban több száz kilométerre innen, Szeged belvárosában is sor került egy ilyen fórumra, ahol egy sokkal zajosabb és élénkebb rendezvényen szegediek, hódmezővásárhelyiek és kistelekiek próbáltak közös nevezőre jutni abban, hogy melyek az őket sújtó legnagyobb problémák.

Tucatnyi hasonló találkozó jött létre az elmúlt hetekben a 2019-ben alakult 1Magyarország Kezdeményezés szervezésében, elsősorban kistelepüléseken és néhány nagyvárosban, Borsodban, Csongrádban és Szabolcsban, valamint Pest megyében. A mostani kezdeményezés előzményeként a két évvel ezelőtti önkormányzati választás kampányában csaknem 3000-en írták alá azokat a helyi nyilatkozatokat, amelyek a lokális problémák megoldását és alapvető demokratikus elvek rögzítését célozták, és amelyek mellé egy nagy közös 1Magyarország Nyilatkozat is született.

Az előválasztás alkalmából is efféle célt tűzött ki a mindössze 8-10 fős maggal és mintegy 30 aktivistával számoló csoport, hogy ebben az előválasztási folyamatban is láthatóvá váljanak a roma emberek, és elsősorban azok az ügyek, amelyek a vidéki települések lakóit érintik, különös tekintettel a szegénységben élőkre és hátrányos helyzetű csoportokra. A Mércén Rézműves Benjámin, a kezdeményezés egyik alapítója számolt be terveikről:..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.