2021. október 4., hétfő

A KÉTFEJŰ BORJÚ

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2021.10.02.


Márky-Zay megtermékenyítette Karácsony Gergelyt.
A nász hangos sikoltozások nélkül teljesült be, az ara nem is tudja hirtelen, hogy büszkén lengesse-e a lepedőt, vagy szégyenkezzen igénytelensége és erkölcseinek ingatagsága miatt, de már elszánta magát, nem hátrálhat, hiszen a szülőszobában ott toporog az összes vájtszemű politikacsináló, meg kellett szülni hát a kisdedet.
Így jött hát világra - világ csúfjára - a magyar politika kétfejű borja.
Négy lába van, négy füle, két farka, de akármilyen jóindulattal, akárhonnan is szemléljük torzszülött.
Ha pártot alapítanának - ami nem kizárt, hiszen a Momentum is megtalálta a maga szponzorát -, akkor annak a Kétfarkú Ökör Párt lehetne a neve.
Irritáló tandem, mert azt nem gondolnám róluk, hogy buták lennének, de egyre inkább arra jutok, hogy megrendelésre működik a dolog.
Azt talán nem hinném, hogy a furcsa pár mindkét tagja megrendelésre dolgozna, de hát a jelenlegi helyzetben azt se tartom nagyra, aki ilyen könnyen megvezethető - a párban szántó két ökör közül is csak az egyik a Bimbó, a másik a Rendes...
Ne is beszéljünk hát ezentúl konkrét szereplőkről, legyen ez fikció, melyben két kitalált személy szerepel, Bimbó és Rendes.

Amit ezek ketten csinálnak, az egyetlen embernek hasznos, egy harmadiknak, akit szintén nevezzünk fiktív néven, legyen ő a Csüngőhasú Soros-ösztöndíjas.
Ő lehet ennek az attrakciónak a nyertese, aztán majd vagy kifizeti alkalmi munkását, vagy megsütögeti tűzön, mint az ominózus aranyhalat, mely már teljesítette a kívánságát.
Bimbó azt állítja, hogy az ellenzéknek Dobrevvel van a legkisebb esélye a győzelemre, mígbezzeg ő maga a gőzmozdony, aki mögé mindenki felsorakozik.
Ennek kissé ellentmond az előválasztás során mutatott teljesítménye, de spongyát reá, viszont érdemes ezen a Gyurcsány-dolgon kissé elspekulálgatni.
Régi barátom tegnap azt találta mondani, hogy Gyurcsány púp Dobrev hátán.
Most mit mondjak, szerintem a púp kimondottan esztétikus, emellett felettébb hasznos, hiszen ínséges időkben biztosítja a megfelelő állóképességet, emellett kapaszkodni is lehet bele.
Az őszödi beszéd óta kérdezgetem mindenkitől, aki gyurcsányozgat, hogy tulajdonképpen mi baja van a politikussal, de érdemi választ ezidáig még senkitől se kaptam...

ITT OLVASHATÓ
Amit akkor mondott, azt jól mondta, az idő is ezt igazolta, emellett ez az Ómagyar Mária-siralom ma már csak azokat érdekli, akik politikai tőkét akarnak kovácsolni belőle, de az meg egy olyan társaság, ha rájuk gondolok is kiütéseket kapok tőlük...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.