2021. október 29., péntek

AZ ÉS 2021/43. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2021.10.29.


P U B L I C I S Z T I K A

Kovács Zoltán: A vidéki levegő hatása a magyar testtartásra

Nemrégiben tartották a sárospataki Tokaj-Hegyalja Egyetem tanévnyitó ünnepségét, beszédet mondott a kormányfő. A főiskola amúgy idén augusztusban vált önálló egyetemmé Tokaj-Hegyalja Egyetem néven, miután levált az egri Eszterházy Károly Egyetemről. Az állam azonnal egy alapítványnak adta, ennek elnöke pedig az egyetemek kiszervezését kormánybiztosként irányító Stumpf István lett. Ráadásul a közalapítvány az ingatlanok mellé megkapta az állami Grand Tokaj Zrt. részvényeit is. Az alapítvány kormányzati juttatásból kötvényeket vásárol az államkincstártól, és azoknak a kamataival gazdálkodhat, ezen felül a következő 5 évben további 1-1 milliárd forintot kap évente. Ez az egyetem annak a gigantikus vagyonkiszervezésnek köszönhetően jöhetett létre, amit április végén szavazott meg a kormánytöbbség. „Most egyetemet is avatunk, adósságot is rendezünk” – mondta Orbán, majd rácsodálkozott az aktuális helyzetre: „Micsoda dolog az, hogy csak most létesül önálló egyetem azon a helyen, amit a Bodrog-parti Athénként is emlegettek egykor; szinte bűn, sőt egyenesen hiba, hogy eddig nem volt önálló egyetem abban a városban, ahol a magyar szellem oly régóta otthonra talált.”Tovább

Majtényi László: Szabad ország – szabad emberek

A Kis Rendszerváltás nagy gondjai

Gadó Gábor: Házmester a magasban

Váncsa István: Kísérleteztek és gondolkoztak


Berend T. Iván: Nyomják Krahácsot!

Deák Dániel: Távol Európától


A lengyel alkotmánybíróság október 7-i határozatában (K 3/21.) arról fejtett ki véleményt, hogy az Európai Unió Bíróságának beavatkozási kísérletei a lengyel igazságszolgáltatási rendszerbe sértik a lengyel alkotmányt és Lengyelország szuverenitását.Tovább

Bogdan Musiał: Mengele bőröndje

2014. január 9-én kaptam egy hívást az otthonomban, Alfeld kicsiny városában, ami mélyen a Közép-Németországban található hegyek között bújik meg. A hívó fél Barbara Riepl volt, egy ismerős Münchenből, aki azt állította, hogy egy rendkívül érdekes története van számomra: a legjobb barátnőjének, Nicole-nak a nagyapja, aki a magyar zsidó közösség neves tagja volt, és akit Auschwitzba deportáltak a második világháború idején, fogolyorvosként a hírhedt náci orvos, Josef Mengele kegyetlen emberkísérleteiben vett részt. Évekkel a háború után dokumentumokat helyezett el egy svájci széfben, amelynek tartalma évtizedeken át érintetlen maradt, de hamarosan fel fogják nyitni. Riepl azt állította továbbá, hogy a barátnője őt bízta meg ezeknek a dokumentumoknak a kezelésével, és azt szeretné, hogy történész vizsgálja meg azokat, és – ha van rá lehetőség – segítsen a publikálásukban.Tovább

Margócsy István: Kemény 60

Rajk Judit: Minden kezdet merész

V I S S Z H A N G 

Huszár Ágnes: Ki a keresztényebb?

Kishonthy Zsolt: Közösen a MissionArttal

Aradi Emil: A váltógazdálkodás vége

P Á R A T L A N

aha: BÜSZKE

(avar): DÁVIDUNK

- iTi -: UTÁNPÓTLÁS

Ladányi András: 40-0

MCs: ÍGY ÉRTHETŐBB

(Tódor): VIZES­NYOLCAS

-jenő-: CSODA MEGYEREN

msz: MUFURCOK

-skó: BRAZIL FOCI

(celebrálja Nyerges András): HETI TEXTUS

Szikszai Károly: BRIGÁDNAPLÓ


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.