2021. október 29., péntek

EGÉSZPÁLYÁS LETÁMADÁS HELYETT MOST EGÉSZPÁLYÁS VÉDEKEZÉSRE KÉSZÜL ORBÁN VIKTOR?

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2021.10.28.


Most olyan választás jön, amelyet akkor is a Fidesz nyer, ha elveszíti azt. Körülbelül így lehetne megfogalmazni azt a vélekedést, amely mostanában ugyanúgy megjelent mind ellenzéki körökben, mind kormányoldalon. Nem alaptalan ez a felvetés, hiszen a Fidesz látványosan építi azt a gépezetet, amely akkor is neki dolgozik majd, ha a kormányrudat esetleg az ellenzéki összefogás ragadja magához jövő tavasszal. Az ellenzéki narratíva is főként arról szól, hogy miként lehet lebontani a NER építményét, és hogyan lehet kipöckölni a helyükről a Fidesz által bebetonozott pártkatonákat, akik pozíciójuknak köszönhetően blokkolhatják egy új kormány intézkedéseit.

Még soha nem beszéltek olyan sokat egy lehetséges kormányváltás következményeiről az elmúlt 30 évben, mint most. Ez a fejlemény egyrészt zavarja a kormánypártot, ugyanakkor igyekszik megnyugtatni a híveit arról, hogy nem eszik olyan forrón a kását. Egyrészt ismét lehet olyan szerencséje a Fidesznek, mint 2015-ben, amikor a menekültválság keltette bizonytalanságot meglovagolva az ország megmentőjeként emelte pajzsra vezérét. Másrészt Orbán Viktornak vannak olyan kommunikációs szakemberei, akik szinte a semmiből képesek elővarázsolni olyan ellenségeket, akik ellen csakis a mostani kormány védheti meg a magyar embereket.

Egyelőre azonban nincs jele semmilyen komolyabb fordulatnak, hiszen jelenlegi állás szerint a fő üzenet az, hogy nem szabad visszaengedni a hatalomba a szemkilövető Gyurcsány Ferencet és szövetségeseit. Ez alkalmas a tábor egyben tartására, ám ennek növeléséhez, kiszélesítéséhez kevés. A Fidesz attól sem riad vissza, hogy teljesen átfazonírozza a 15 évvel ezelőtti eseményeket, és úgy állítsa be a volt kormányfőt és feleségét, mint akik az erőszaktól sem riadnak vissza, ha a hatalom megtartása a cél. Mostanában azonban az emberek inkább arról beszélnek, hogy Orbán Viktor sem finnyáskodik, amikor 12 éves regnálását kellene meghosszabbítani erősen megkérdőjelezhető módszerekkel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.