2021. október 25., hétfő

LEJÁR A HATÁRIDŐ! AKI NEM LÉP, KIESIK A MORATÓRIUMBÓL - NINCS TÖBB LEHETŐSÉG, A RÁSZORULÓKNAK OKTÓBER 31-IG KELL NYILATKOZNIUK

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: LOVAS JUDIT
2021.10.25.


Novembertől a moratóriumban lévő adósok döntő része kezdi meg a hitele törlesztését, és már csak azok a rászorulók maradhatnak benne, akik kérvényezik. A héten lejár a határidő, ami jogvesztő. Aki most nem lép, annak már nem lesz több lehetősége a moratórium folytatására.

Október 31. után mindenki automatikusan kihullik a moratóriumból, és novembertől el kell kezdenie hitelének törlesztését, hacsak nem kérvényezi még a héten a folytatást. A többség eddig is vélhetőleg kényelemből, lustaságból maradt benne. (A bankok szerint a rászorultak aránya a teljes hitelállomány 10 százaléka körül alakulhat.) Eddig ugyanis tenni kellett azért, hogy valaki kilépjen belőle, most viszont azért kell tenni, hogy maradjon.

Feltételezhetően még a rászorultak közül sem tudja mindenki, hogy a moratóriumban maradáshoz még a héten kérvényt kell benyújtani a bankjának. Ez lehet a magyarázat arra, hogy várakozásoknál jóval kevesebben kérték eddig a folytatását – derült ki a múlt héten a bankok kommunikációjából. A Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján a bankvezérek arról számoltak be, hogy a múlt hét közepéig jellemzően csak a moratóriumban lévő adósok néhány százaléka élt ezzel a lehetőséggel.

A 2020. március 19-étől bevezetett általános hitelmoratórium eredetileg 2020. december 31-ig tartott volna, de ezt folyamatosan hosszabbítgatta a kormány; először 2021. június 30-áig, majd augusztus 31-ig, majd szeptember végéig, legvégül 2021. október 31-ig.

Külön nyilatkozat kellA 2022. június 30-ig tartó folytatásra kizárólag azoknak a rászorulóknak van lehetőségük, akik 2021. szeptember 30. napján fizetési moratóriumban voltak, és 2021. október 1. és október 31. között nyilatkozatot tesznek a fenntartására. A kormányrendelet szerint azok tehetnek nyilatkozatot, akik gyermeket nevelnek, nyugdíjasok, vagy velük egy háztartásban élők, közfoglalkoztatottak, akik munkanélküliek voltak, vagy akiknek tartósan csökkent a jövedelmük. (Erről részletesen itt írtunk.)

A cégek akkor kérhetik a moratóriumban maradást, ha a vállalkozás tevékenységéből származó nettó árbevétele a kérelem benyújtását megelőző 18 hónapban legalább 25 százalékkal csökkent, valamint a vállalkozás 2020. március 18. és a kérelem benyújtásának napja közötti időszakban nem kötött kedvezményes gazdaságélénkítő hitel, illetve kölcsön felvételére vonatkozó új szerződést.

Jogvesztő az október 31., utána nincs folytatás...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.