2021. november 3., szerda

A SZÁLAK KÖVÉR LÁSZLÓIG VEZETNEK – HUPPA LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA.HU
2021.11.03.


Külhoni magyaroknak szánt pénzből vettek budai villalakást


Az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke, Veress László családja használ egy II. kerületi ingatlant, amit egy elvben határon túli magyarokat támogató alapítvány vásárolt meg. A pénzből a villalakáson túl egy Audi A6-osra is futotta, amit a kuratórium elnöke használ, a sógornője pedig 1,8 millió forint adományt kapott, bár nem is határon túli.

Kövér László 9,7 milliós rekordbüntetése miatt perel Szabó Tímea

A strasbourgi bíróság korábban kimondta, a házelnöki bírságok sértik az ellenzéki képviselők véleménynyilvánításhoz való jogát.

Rendőrség előtt Király Júlia fenyegetési ügye

Kényszerítés bűntett gyanúja miatt tett bejelentést ismeretlen elkövető ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon az MNB egykori alelnöke, Király Júlia nyilatkozata nyomán Tényi István.

A Pesti TV műsorvezetője bocsánatot kért Lukácsi Katalintól

Az esetet Rezeda mester örökítette meg, és nem, a bocsánatkérés ellenére sem felejtjük el a Ferkó Dániel nevet.

Elmarasztalta Friderikuszt a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Etikai Bizottsága


Friderikusz etikai vétségét megállapító állásfoglalása nem jár szankciók alkalmazásával, mert nem rendelkezik tagsági jogviszonnyal a Magyar Újságírók Országos Szövetségében.

Szijjártó: Leghatározottabban visszautasítjuk

A teljesség igénye nélküli lista arról, hogy Szijjártó mely dolgokat utasított vissza a kormány nevében.
Nem is létezik az a drogstratégia, amire Szijjártó Párizsban hivatkozott

Már majdnem egy éve nincs hatályos drogstratégia, de ez nem zavarta meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert abban, hogy a nem létező dokumentumra hivatkozzon egy párizsi csúcson.

Magyar állami deallel szerezne pénzt egy cseh milliárdos, hogy beszálljon a West Ham United futballklubba

Életének egyik legjobb döntése az volt, hogy az EPH-val beszállt a Mátrai Erőműbe is, az azt megvásárló Mészáros Lőrincék mellé. Sőt, még irányítási jogot is szerzett a cégben, amit aztán Mészárosék megbántak, igen drágán kivásároltak a cseheket. Daniel Křetínský megint keresett egy csomó pénzt, és nem neki kellett később bajlódnia a szennyező szenes erőművel, igaz végül Mészáros Lőrincéknek sem, mert az állami MVM azóta megvette az Opus-csoporttól a Mátrai Erőművet.

Ficót is elérték a tisztítótűz lángjai

Politikai bomba robbant Szlovákiában, előkerült ugyanis egy rendőrségi felvétel, amelyen Robert Fico egykori kormányfő diskurál olyan személyekkel, akik már régóta az ügyészség célkeresztjében vannak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.