2021. november 28., vasárnap

MI, KOCKÁZATOK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.11.28.


Ahogyan azt Kövér László szíves közléséből tudjuk, álláspontja szerint az ellenzék nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Sok minden volt az ellenzék az elmúlt zaklatott tíz évben, éppen ez még nem. De nagy valószínűséggel ezzel a kijelentéssel a kör bezárult, az utolsó tégla is a helyére került a NER-nek nevezett kisebbségi terrorra alapozott társadalmi berendezkedésben. Aki vagy ami nemzetbiztonsági kockázatot jelent, azt a fenyegetett – vagy magát annak érző – nemzet megfigyeli, lecsukja, kiutasítja, végső esetben fölköti. Ezt kell tennie, ha már Kövér László 2002-ben előadott kérésének nem engedelmeskedett, nem ment le a pincébe, és nem tette a hurkot a saját nyakába.

Hogy tudjuk – és mindenki tudja – a helyét, jusson eszünkbe, a jelenlegi kormány, tehát ergo Orbán és a Fidesz, benne Kövérrel hogyan bánik az ellenzéki vezetésű városokkal. Voltaképp ki akarja éheztetni őket, csendes és iszonyú háborút vív ellenük, ami azt mutatja, az ilyen vezetésű városok politikusait, és azok lakosságát is büntetni akarja, mert nem rá szavaztak. Ebben a kontextusban tehát nemcsak a politikusok, hanem a szavazópolgárok is ellenzéknek tekintendők, így Kövér gondolataiba helyezve mindezt, aki nem a Fideszre szavaz vagy szavazott, nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Te is, én nyájasom, ha efféle bűnös lélek vagy. Rád is vár egy Recsk.

Kövér előadásában ugyanis „két, egymást gyakorlatilag kizáró állam- és nemzetkép létezik a magyar politikán belül”. Azaz, valakinek itt helye nincs, s mivel a Fidesz van hatalmon, és minden aljas erejével ott is akar maradni, mi volnánk azok, akiket le kell csukni, meg kell figyelni, ki kell utasítani vagy fölkötni. Súlyos dolgok ezek, nem véletlen tehát, hogy az egyesült ellenzék egyből lemondásra szólította fel Kövért. S habár ezt a gesztust meg kellett tennie, mégis csak mosolygásra ad okot ez a gyerekes buzgalom, hiszen Kövér világnézetéből fakadóan ők nem méltóak arra, hogy itt éljenek, miért hallgatna akkor arra, hogy le akarják mondatni. Egyszerűen nincsenek is.

Kövér sem alkalmas a magas hivatalra. Ilyenre a 2002-es incidens után jóérzésű és józan társulat nem is jelöli, a Fidesz azonban nem olyan, Kövér ott ül a székében és voltaképp fenyegetőzik, mert ezt is megteheti. Van saját hadserege, a trónusán ülve élet-halál ura, kapcsolgatja a mikrofonokat és szórja a milliós büntetéseket, ami a fentiek fényében most már egyáltalán nem meglepő. Ha következmények nélkül megtehetné, lövetne is. Az itt felvázoltak nemcsak dermesztőnek tűnnek, azok is. Ebben e helyzetben kevéssé vigasztalhat minket annak tudása, hogy Kövér nagy valószínűséggel nem egészen normális, ha a főnöke-haverja mindezt eltűri tőle, sőt, érezhetően egy a véleménye vele...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.