2021. november 4., csütörtök

ORSZÁGUNK VEZETŐI ISMÉT BEBIZONYÍTOTTÁK: SEMMI SEM TÚL DRÁGA SZÁMUKRA, HA A KOREAI MULTIK KEGYEIRŐL VAN SZÓ

MÉRCE
Szerző: CSENGEL KARINA
2021.11.04.


Dél-koreai elnök 20 éve nem járt Magyarországon, de mivel gombamód szaporodnak az újabb és újabb akkumulátor, illetve az elektromos autóipart kiszolgáló egyéb gyárak, éppen itt volt az ideje személyesen is kifejezni, mennyire borzasztóan hálásak vagyunk azért, hogy a koreai beruházásoknak köszönhetően mi lehetünk Európa akkumulátor nagyhatalma.

Kedden érkezett Magyarországra Mun Dzse In dél-koreai elnök és vele több dél-koreai vállalat vezetője, akiket a magyar kormány annak rendje és módja szerint alaposan körbe is udvarolt. Orbán Viktor miniszterelnök szerint ő csak a legjobbat mondhatja el a Magyarországon lévő koreai cégekről, fantasztikus beruházásaik vannak itt – írja az MTI. „Nagyon becsületes emberek”, minden megállapodást betartanak, a határidők teljesülnek, nagyon szeretünk velük együttműködni – mondta Orbán Viktor a dél-koreai elnök fogadásakor.

A Samsung, az SK Innovation és a Lotte Aluminium vezetőivel tárgyaló Szijjártó Péter külügyminiszter szerint „Egyértelmű sikertörténet a Magyarország és Dél-Korea közötti gazdasági együttműködés, ami abból is látszik, hogy az elmúlt húsz évben a kétoldalú kereskedelmi forgalom volumene a tízszeresére nőtt”. És ezzel még korántsincs vége a sikertörténetnek: a külügyminiszter úgy látja, a magyar beruházási környezet továbbra is a legkedvezőbb Európában, ami fontos ahhoz, hogy minél nagyobb szeletet sikerüljön kihasítani a dél-koreai vállalatok kontinensünk iránti növekvő érdeklődéséből.

Szijjártó rámutatott, hogy a dél-koreai vállalatok vezető szerepet játszanak az elektromos autóiparban a világpiacon, s ők diktálják a tempót az elektromos akkumulátorok gyártásában. Ezek a cégek pedig hatalmas kapacitásokat hoznak létre Magyarországon, aminek köszönhetően az ország az elektromos autóipar európai zászlóshajójává válik, illetve részben már vált is.

Túllépve a furcsa képzavaron, álljunk meg itt egy percre: megkérdezte bármelyik kormánypárti politikus a gödieket, a koppánymonostoriakat, a sóskútiakat, a tárnokiakat vagy az iváncsaiakat, hogy fel akarnak-e szállni erre a zászlóshajóra?

Hol van olyankor a híres konzultációs kedv, amikor a lakosok elviselhetetlen zajra panaszkodnak, amikor nem tudják már azt a nyugalmat élvezni, amiért a kertvárosba költöztek, menekülni pedig nem tudnak, mert napról napra értéktelenedik el a házuk, amelyre rátelepedett egy ipari komplexum? Hát sehol.

Országunk vezetői tegnap ismét bebizonyították: semmi sem túl drága számukra a gazdasági növekedésért. Rezzenéstelen arccal dicsérgetik azokat a koreai multikat, akiknek brutális bevételénél csak a lakosságnak okozott szenvedés nőtt nagyobbra magyarországi letelepedésük után. Még csak meg sem próbálnak a saját hazánkban, a saját adómilliárdjainkból megtámogatott nagyvállalatokkal szemben alkupozíciót kiharcolni nekünk, a népnek, amelyet elvileg képviselnek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.