2021. november 8., hétfő

TRENCSÉNYI LÁSZLÓ: A FIATALOKNAK ELEGÜK VAN A NER IDEOLÓGIAI MASZLAGÁBÓL

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2021.11.07.


Az Elk*rtuk csütörtöki, karcagi vetítésére több helyi és környékbeli középiskolából is vittek diákokat. Volt olyan intézmény, ahol kötelezővé tették a filmet, és aki indokolatlanul hiányzott, az igazolatlan órát kapott emiatt. Trencsényi László szerint a Nat-ban, a kerettantervben előírt kötelező tananyagokon kívül, a tanuló nem kényszeríthető kulturális értékek megtekintésére, csak akkor, ha ő azt választja. Ha Karcagon ez az alternatíva nem volt biztosítva, akkor az a művelődési joggal való visszaélés. A Magyar Pedagógiai Társaság elnöke azt mondja, egy jó műalkotás olykor-olykor okozhat katartikus élményt, de egy fércműnek csak bumeráng hatása lehet. Úgyhogy azt tanácsolja a NER-nek, vigyék csak a gyerekeket az Elk*rtukra, hadd menjen el tőle a kedvük. Az előválasztáson már úgyis megtapasztaltuk, hogy annak a nemzedéknek, amely ismeri a NER-t, de se 2006-ról, se Gyurcsány Ferencről nincs élménye, mert olyan fiatal, elege van ebből az ideológiai maszlagból. Úgyhogy ezt a propaganda dolgot épp a NER k*rja el.


Látta már az Elk*rtuk című filmet?

Nem, és megvallom, nincs a bakancslistámon, hogy megnézzem. Elég volt az is, amit olvastam róla.

Most akkor örülhet, hogy nem középiskolás, mert Karcagon például az Elk*rtuk csütörtöki vetítésére több helyi és környékbeli középiskolából is vittek diákokat. Volt olyan intézmény, ahol kötelezővé tették a filmet, és aki indokolatlanul hiányzott, az igazolatlan órát kapott emiatt. Úgy tűnik, hogy a Vadászati Világkiállításhoz hasonlóan, ehhez a filmhez is gyerekek részvételével akarják a nagy számú néző illúzióját kelteni. A Magyar Pedagógiai Társaságnak (MPT) mi a véleménye erről az eljárásról?

Az MPT ilyen ügyekkel nem foglalkozott. Amikor a Nemzeti alaptanterv anno megjelent, de még ebben a mostani, „kitakarított” (sic!) formájában is sok mindent kritizáltunk. Azt viszont üdvözöltük, hogy a médiaismeret műveltségi terület benne maradt, mégpedig azzal: „ez a tantárgy arra való, hogy megtanulják a tanulók kritikus szemmel figyelni a média jelenségben látható káros megnyilvánulásokat.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.