2021. december 22., szerda

A KONZERVATÍV-KERESZTÉNY ANYAESZMÉNY TÁLCÁN KÍNÁLJA A NŐKNEK AZ AMERIKAI ÁLMOT, CSAK A KÖVETKEZMÉNYEKRŐL HALLGAT

QUBIT
Szerző: BALÁZS ZSUZSANNA
2021.12.22.


Közel hatvan év késéssel került a hazai könyvesboltokba Betty Friedan feminista alapműve, A nőiesség kultusza, amely az 1960-as évek Amerikájában megalapozta a nőjogi mozgalom második hullámát. Ami ellen az éppen száz éve született Friedan még foggal-körömmel harcolt, azt ma a hazai politikusok némelyike elérendő célként igyekszik a nők előtt feltüntetni.


„Az utóbbi években gyakran gúnyolódtak a feminizmuson, (...) szánakozva beszéltek, kikacagták a régi, úttörő feministákat, akik kivívták a nők felsőoktatáshoz, munkavállaláshoz fűződő és szavazati jogát. Csak a péniszirigység szorongó áldozatai voltak, akik férfiak akartak lenni, halljuk róluk manapság. Miközben a női szabadságért és azért küzdöttek, hogy a férfiakkal egyenlően vehessenek részt a társadalmat érintő nagy feladatokban és döntésekben, megtagadták női természetüket, ami csakis a szexuális alárendeltségen, a férfi dominancia elfogadásán és az anyai gondoskodáson keresztül teljesedhet ki” – szólnak a mondatok, amelyeket akár Novák Katalin családügyi miniszternek, vagy Kövér László házelnöknek és számos további parlamenti képviselőnek is címezhettek volna...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.