2021. december 3., péntek

TARTÓS LEJTMENETRE VÁLT A BENZINÁR? - A FÉLELEM ÚRRÁ LETT A VALÓSÁGON

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: LENKEI GÁBOR
2021.12.03.


Hirtelen ötödével esett az olaj ára, amit szinte mindenki a durvuló járványhelyzettel magyaráz. Jelen helyzetben elég meglepő volt, hogy az OPEC+ úgy döntött, továbbra is bővíti a globális kínálatot. Kérdés persze, igazán hisz-e még nekik valaki.

Mától bruttó 11 forinttal csökken a benzin nagykereskedelemi ára, aminek következtében a Holtankoljak.hu szerint egyre több kútnál találhatunk alacsonyabb árakat a nemrég bevezetett 480 forintos maximált hatósági árnál. Az árcsökkenés mögött kisebb részben a jegybank kamatemeléseinek következtében némileg – egy hét alatt körülbelül eurónként 370-ről 362-re erősödő - forintárfolyam, jórészt azonban a nemzetközi nyersolajpiac fejleményei állnak.

Phil Flynn, a chicagoi Price Futures Group vezető elemzője az új koronavírus-variáns nevéből – Omicron – képzett anagrammával, moronic (körülbelül hülyét jelent), jellemezte az olajpiacon uralkodó zavart a hét elején. A laza ünnepi kereskedés és az Omicronról szóló félelmetes szalagcímek kombinációja az év legrosszabb hónapját hozta az olajnak, mivel a félelem úrrá lett a valóságon. Az északi-tengeri Brent ára a november végi 82 dolláros szintről tegnapra 69 dollár alá esett, és hasonló utat járt be az nyugati félteke árait meghatározó WTI is, amelynek jegyzése 78 dollárról 65 dollárra csökkent. Phil Flynn szerint ugyanis a benzin iránti kereslet erős visszaesésében szerepet játszott a Hálaadás, így a piacnak nem szabad túlságosan megijednie...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.