2022. január 17., hétfő

ÁDER JÁNOS SÓLYOM NYOMÁBAN, AFRIKAI TURISTAKÖRÚTRA MENT KÖZPÉNZBŐL

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2022.01.16.


A magyar turista ezután Kenyába utazott, hogy tárgyaljon a kenyai elnökkel és házelnökkel. El nem tudjuk képzelni, hogy miről tárgyal velük, hacsak a pontyok szóba nem jönnek, amiről Losonczi Pál még nem tárgyalt.


Államelnökként Sólyom László tekintette legutóbb szabad prédának a közvagyont, amikor arra használta fel a hivatalát, hogy körbeutazza a földet, és turistaként meglátogassa azokat a helyeket, ahova egyébként nem jutott volna el. Ez is felháborító olyan ember részéről, aki egykor az Alkotmánybíróság elnöke is volt, de a legnagyobb bűne még sem ez volt, hanem az, hogy újraválasztása reményében és politikai elfogultsága miatt támogatta Orbán hatalomra jutását, az alkotmányos rend megdöntését, döntéseivel hozzásegítette Orbánt a diktatúra létrehozásához.

A hozzá képest puritánnak mondható Áder megelégedett azzal, hogy ha mindent aláír, hagyják békében pecázni. Második ciklusa végére azonban ő is kivette a “fizetett szabadságot”, tél közepén közpénzből, hivatalos útnak álcázva elment feleségével a meleg Afrikába. A célpont és a fő attrakció nyilván egy kenyai szafari túra, amit elfelejtett megköszönni a kedves adófizetőknek, akik ezt is finanszírozzák, mégpedig hálából azért, hogy Áder az aláírásaival és egy diktatúra zavartalan működésének támogatásával, ellenükre tett.

Néhány hivatalos programot is kénytelen volt beiktatni, ahol meghallgattuk volna, mit tárgyalt Akufo-Addo ghánai elnökkel. Egy ghánai általános iskolában már jól érezhette magát, miután a vele egy szellemi szinten levő iskolás gyerekek közé került. A fényképek tanúsága szerint itt még mosolygott is. Hiába, a kelet-európai szürke télhez képest az afrikai kellemes melegben megolvadnak a jégszívek is. De a “történelminek” nevezett látogatás csúcspontja egy magyarok által épített ghánai szennyvíztisztító megtekintése volt.

Ha Magyarországon lennénk oknyomozó riporterek, utána jártunk volna, hogy a szennyvíztisztító a NER “déli nyitása” jegyében épült-e, amelyben mindenhol ugyanazt a kamuprojektet árusítják, és az egész projekt egy messziről bűzlő korrupciós ügyletnek látszik. Áder belebambult a fekete szennyvízbe, és megtekintett három poharat különféle szennyvízmintákkal, majd nagyon okosan azt mondta: “A tudásnak nagyon jó példázata ez”, ami a Tanú című filmhez hasonló jelenetben azt jelentette, hogy nem tud semmit erről, és fogalma nincs az egészről...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.