2022. január 23., vasárnap

ÉS AKKOR OLYAN GRÁNITSZILÁRD LETT A KÖLTSÉGVETÉS, HOGY EGY ÉV ALATT CSAK 85-SZÖR ÍRTÁK ÁT - A HVG HETI GAZDASÁGI ÖSSZEFOGLALÓJA

HVG
Szerző: hvg.hu
2022.01.23.


Átlagosan négynaponta csoportosítottak át tételeket a költségvetésben tavaly, kifutnak ugyan az állami támogatások, de ez sem fogja megállítani az ingatlanárak emelkedését, a húsárak pedig nem csak a kormány kegyéből csökkennek. Heti gazdasági összefoglalónk.


Összesen 85 alkalommal jelent meg 2021-ben olyan Magyar Közlöny, amelyben a kormány egy egyszerű határozattal átírta a költségvetést, így gyakorlatilag átláthatatlanná vált év közben, hogyan képzeli el a kormány az állami kiadásokat. Tételesen megnéztük, hogyan csoportosítottak át összesen 3354 milliárd forintot, honnan vettek el pénzt, és mire költöttek többet, mint az eredeti tervek szerint.

Az átlagosan négy naponta érkező átcsoportosítások között vannak olyan tételek, amelyeket nagy képzelőerővel sem lehet a járványhelyzethez kötni, azt meg végképp nehéz felfogni, hogy a települések közül miért éppen Karcag kapta a legtöbb támogatást.

Nem várt csapdát tartogat a fiatalok számára az szja-mentesség – hívta fel a figyelmet a Bank360. A 25 év alattiak magasabb nettó jövedelme ugyanis úgy csökkenhet, hogy közben meg egy felvett hitel törlesztőrészlete nem – erre érdemes figyelniük a hitelfelvételben gondolkodóknak.

Az, hogy egy mennyire fontos kérdés, egy felmérés is mutatja: az Önkéntes Pénztárak Szövetsége kutatásából az derült ki, hogy az év elején a gyerekeseknek visszafizetendő szja-t a legtöbben a meglévő adósságok törlesztésére fordítanák...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.