2022. január 20., csütörtök

HADHÁZY: ROGÁN KABINETFŐNÖKÉNEK A NEVÉRE KERÜLT A VÉGREHAJTÓI KAR TÖBB SZÁZMILLIÓS BUDAPESTI IRODAHÁZA

444.HU
Szerző: GAZDA ALBERT
2022.01.20.


Nagy Ádámról eddig „csak” annyit tudtunk, hogy „a Völnert lefizető végrehajtó intézte a vizsgáit a pécsi egyetemen – írja közösségi oldalán Hadházy Ákos. – Kiderült azonban, hogy tavaly október elején az általa alapított, 2020-ban 33 milliós bevétellel rendelkező Nadan Kft. megvásárolta a korrupt Végrehajtói Kartól (pontosabban az annak tulajdonában álló Városligetház 13 Zrt.-től) a Szegedi út 35-37. alatti 1800 nm-es (!), alsó hangon félmilliárdot érő ingatlant.”


Mint azt a 444 korábban megírta, a Schadl–Völner-ügy egyik kiemelt mellékszereplője Nagy Ádám, aki nem más, mint Rogán Antal propagandaminiszter kabinetfőnöke.

Hadházy szerint Nagy Ádám „köztisztviselői fizetése nem lehet 500-600 ezer forintnál több, és a cégek nyilvános adatbázisa szerint sem keres a bizottságokban összesen fél milliónál többet. De hopp, néhány hónapja megvesz egy minimum félmilliárdos ingatlant, és pont attól a Végrehajtói Kartól, amelynek a vezetője vesztegetés miatt előzetesben ül tavaly november óta. Az pedig szintén totális véletlen csak, hogy Rogán a válása után az ő apjától bérelt luxuslakást.”

Az ellenzéki politikus azt írja „Rogánnak válaszolnia kell arra, tudott-e arról, hogy kabinetfőnökének a korrupt Schadl intézte a vizsgáit, de még inkább arról, hogy a kis kabinetfőnökénél landolt a korrupt végrehajtók sok százmilliós ingatlana!”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.