2022. január 10., hétfő

KÁSLER: NAPI 200 HALÁLESET JÖHET – HUPPA LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: huppa.hu
2022.01.10.


Szerinte a negyedik oltás a megoldás


Azért arra kíváncsiak lennénk, hogy azon kívül, hogy az egyes emberekre tolja a felelősséget, mit tesz az egészségügyi mindenek ura.

Falus Ferenc szerint teljes összevisszaság van a járványkezelésben

Tízszer annyi koronavírus-fertőzött lehet Magyarországon, mint amennyiről tudunk… Vannak országok, ahol nem csökkentett fizetést kap, aki a vírus miatt betegállományba megy, hanem az egészet.

Harmadik oltást javasoltak a magyar szervezők a kézilabda Eb résztvevőinek

A magyar-szlovák közös rendezésű férfi Európa-bajnokság csütörtökön kezdődik a magyar helyszíneken.

Mélyrepülésben az osztrák síbiznisz

Magyar vállalkozók és munkavállalók is belebukhatnak.

Leginkább csapatépítésre, közösség-összetartásra jó a Fidesz legújabb adománykérése

Egy párt a kampányra hivatalosan 995 millió forintot fordíthat. 2020-ban a fideszes parlamenti frakció az eddigi támogatás sokszorosát, mintegy 5 milliárdot kapott a költségvetésből. A valóságban azonban ennél is nagyságrendekkel komolyabb erőforrásokat tud a párt csatasorba állítani tavasszal.

Az év végén még az MFB is adott 10 milliót a „fideszes művháznak”

Bár a Polgárok Házát működtető alapítvány legnagyobb szponzora a Szerencsejáték Zrt, most a Magyar Fejlesztési Banktól is kapott 10 millió forintot.

Amikor az RTL végzi el a magyar katolikus egyház munkáját

Erős poszttal jelentkezett Lukácsi Katalin az RTL új kampányával kapcsolatban.

Saját lábra áll idén Orbán Viktor másik is

Az új év első napjaiban jegyezték be Szokira-Orbán Sára első gazdasági érdekeltségét.

Elszabadulhat a sertéshús ára

A várható árnövekedésről érdekképviselet vezetőjeként nem mondhatott semmit, de a 25-30 százalékos takarmánydrágulás szerinte úgy épül be az önköltségi árakba, hogy van egy “durva hüvelykujjszabály”: a teljes élő sertés előállítási ára 65-70 százalékban a takarmányáron múlik.

Amatőr önbizalom

“… így nem lesz győzelem, politikai analfabéták nem szoktak választásokat nyerni, és addig jó, amíg nem nyernek. Az aggasztó igazából az, hogy ilyen a politikai analfabétizmus aránya 2022-ben, Magyarországon. Már amennyiben a politikai hozzáértés az alapfokú demokratikus ismereteket jelenti.”

Amikor a Fidesz majdnem lecserélte Orbánt

Páratlanul érdekes idézeteket, tanulságokat kínál a hazai politikai élet főszereplőiről a 2011-ben kiszivárgott, több száz oldalnyi amerikai nagykövetségi jelentés.

Orbán elveszíti a választást, de hatalomban marad, zavargások lesznek

Ezt jósolja 2022-re az Európai Külkapcsolatok Tanácsa.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.