2022. február 5., szombat

A FIDESZESEK FACEBOOK-KÖLTÉSEI IS ELÁRULJÁK, HOL SZÁMÍT NAGY CSATÁRA A KORMÁNYPÁRT

HVG / ITTHON
Szerző: KACSKOVICS MIHÁLY BÉLA
2022.02.05.


Január közepe óta heti nagyjából nyolcmillió forintot költenek el a Fidesz szerdán hivatalosan is megnevezett egyéni jelöltjei saját maguk népszerűsítésre a Facebookon, azonban ez csupán töredéke annak az összegnek, amit a párt központi oldalai, vagy vezető politikusai eltapsolnak, miközben a hivatalos kampányidőszak még nem kezdődött el. A kormánypárt semmit nem hagyna veszni: azoknak is jutott pénz, akik olyan körzetekben indulnak, ahol biztosnak tűnik az ellenzéki siker.


A múlt héten tette közzé a Fidesz, hogy kiket indít egyéni jelöltként az ország 106 választó körzetében a parlamenti választásokon. A hivatalos kampányidőszak csupán február 12-én kezdődik, de a jelöltek már hónapok óta aktívan járják választókörzetüket, és találkoznak a helyi erős emberekkel, befolyással bíró közösségekkel.

A Facebook Hirdetéskezelője 2019-ben indult, azóta látni pontosan, hogy a közösségi oldalon hirdetők mikor, mennyi pénzből és kinek a pénzéből finanszírozták hirdetéseiket. A Fidesz politikusai a 2019-es önkormányzati választás után kezdtek aktívan költeni a felületen, így cikkünkben az összes költés az azóta a Facebookon reklámokra költött összes pénzt jelöli.

A 2022-es országgyűlési választáson egyéniben induló jelöltek Facebook-oldalán egyelőre nem látni kiugróan nagy reklámköltést, legalábbis mondjuk a Megafon Központ influenszereire elköltött több mint hatszázmillió forint mellett csupán aprócska összegnek tűnik, amit a jelöltekre költenek. Közöttük például kiugrónak számít Lázár János a maga összesen közel nyolcmillió forintos hirdetési költésével. Összesítettük a Fidesz egyéni jelöltjeinek költéseit az utóbbi két hétből, ebben az időszakban pedig összesen több mint tízmillió forintot költöttek el. A számláló azonban napról napra pörög.

Az egyéni jelöltek jelentős részének facebookos költéseit a Fidesz állja, azonban közel ugyanennyien nyúlnak a saját zsebükbe, hogy a legnagyobb közösségi oldalon hirdessék magukat. Olyan fideszes egyéni jelölt nincs, akinek ne lenne Facebook-oldala, olyan viszont akad, aki még egyáltalán nem költött még reklámokra a legnagyobb közösségi oldalon, ilyen például Lezsák Sándor, az országgyűlés fideszes alelnöke...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.