2022. április 13., szerda

PUTYIN MAGYAR ÁRVÁI

FORGÓKÍNPAD
Szerző: SZELE TAMÁS
2022.04.13.


Nem bírok szabadulni a magyarországi putyinisták problémájától: igaz, nem is hagyják, annyit szemtelenkednek. De kapják rá bőven a muníciót, néha nem is Moszkvától, hanem bizony Budapesttől. A volt és jövendő magyar miniszterelnök nincs teljesen tisztában a felelősségével és a tettei súlyával: illetve, ha mégis tisztában van, akkor nagy a baj.

Ma másról szerettem volna írni, de az a téma várhat egy napot (az orosz nyelv „átnevezéséről” lett volna szó Ukrajnában, de annak úgyis olyan az eredeti forrása, hogy csak én olvasom a szakmából eredetiben), amit viszont tapasztalok, nem várhat. Éspedig azt tapasztalom, hogy Orbán Viktor vagy elveszítette összes józan eszét és diplomáciai érzékét, vagy igen mocskos játszmába avatta magát, de az országot is, amihez nincs joga.

Sorban menjünk végig a történet elemein, hogy láthatóvá váljék a folyamat. Tehát: az orosz csapatok kivonulása után a Kijevhez közel fekvő (majdhogynem elővárosának számító) Bucsában bestiális tömeggyilkosság nyomait találták meg a bevonuló ukrán alakulatok: egyes áldozatok már hetek óta hevertek az utcán, hátrakötözött kézzel végezték ki őket, másokra egy tömegsírban bukkantak. Körülbelül 320 bucsai lakos tűnt el, most folyik a holttestek azonosítása. Kínzás, mészárlás, nemi erőszak zajlott ott heteken keresztül, egyre több részletre derül fény, már ismerjük a gyilkosok egyik parancsnokát, sőt, néhányat az elkövetők közül is.

Egyedül és kizárólag a Kreml médiája tagad, és terjeszti azt a képtelen, saját magának is ellentmondó legendát, miszerint nem volt semmiféle tömeggyilkosság, „a felvételeken látható holttestek élnek” sőt, „a bevonuló ukrán alakulatok mészárolták le őket hogy az oroszokra foghassák a rémtettet”. Tehát, nincsenek halottak, de azok, akik nincsenek, az ukránok áldozatai... hazudni, kérem tudni kell, vagy legalábbis tudni kéne, pláne egy olyan gyakorlott intézménynek, mint az orosz állam, ami már sok száz éve űzi ezt a sportot.

A Kreml állításait sokan cáfolták már, egy másik lapban én magam is, de valljuk is meg: nincs épelméjű felnőtt ember, aki hitelt adna ezeknek a következetlen, elemista szintű hazugságoknak.

Kivéve Orbán Viktort.

Nem tudom, miért érzi kötelességének, hogy eljátssza a drámai szendét, Putyin alfelébe neki már nincs visszatérés, Magyarország egyszer s mindenkorra a „barátságtalan országok” közé került a Kreml listáján, most már végérvényesen a másik csapatban játszik, de talán a megszokás, talán valami egyéb mégis arra készteti, hogy minden emberi jóérzés dacára kételkedjen a bucsai szörnyűség megtörténtében...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.