2022. május 15., vasárnap

A TANKÖTELEZETTSÉGI KORHATÁR LESZÁLLÍTÁSA VOLT AZ ELSŐ LÉPCSŐ MAGYARORSZÁG ELBUTÍTÁSÁHOZ

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2022.05.15.


Bár még mindig csak találgatja az ország, egyre inkább úgy tűnik, mégis a Belügyminisztérium alá kerül majd a közoktatás, amit – nem véletlenül – Magyarországon köznevelésnek hívnak. Bár, az is lehet, hogy inkább azt kellene rendőrkézre adni, aki hagyta, hogy oktatásunk arra a szintre süllyedjen, amelyiken pillanatnyilag leledzik. Oktatásunk lejtmenetét most a tankötelezettségi korhatár 18-ról 16 évre való leszállításán keresztül vizsgáljuk.

Azt, hogy Magyarország elbutítása a gyermekmegőrzővé silányuló óvodákban kezdődik, már megírtuk. Ez a folyamat most bontakozik ki a szemünk előtt, de volt ennek a rendszernek egy előzménye is: a tankötelezettségi korhatár leszállítása. A 18 éves tankötelezettségi korhatár 16 évre való leszállítását még 2011-ben, a második Orbán-kormány kétharmados többségű országgyűlése fogadta el az új közoktatási törvény részeként. A szabályok felmenő rendszerben, a 2012. szeptember 1-jétől a 9. évfolyamot kezdőkre, és az utánuk következő korosztályokra vonatkoztak.

A 2011. évi CXC. törvény értelmében a tankötelezettség a tanuló 16. életévének betöltéséig tart. Ezt később a 2014. évi CV. törvény úgy módosította, hogy „a tankötelezettség annak a tanévnek a végéig tart, amelyben a tanuló a tizenhatodik életévét betölti”, tehát a tanév végét még meg kellett várni a kilépéssel. Hoffmann Rózsa, akkori oktatási államtitkár a lépést azzal indokolta, hogy 16 év a gyermekkor határa, és a törvény egyébként is csak lehetőséget ad azoknak, akik nem akarnak többet tanulni, nem kötelezi őket az oktatási rendszer elhagyására. Azt persze elhallgatta, hogy egy 2011-ben kiszivárgott háttéranyag szerint a kormány 2015-ig 178,92 milliárd forintot tervezett megspórolni a szakképzés átalakításával, a felső tagozatok összevonásával, a tankötelezettségi korhatár csökkenése, illetve a gyermeklétszám csökkenéséből adódó pedagógus-létszámcsökkenés miatt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.