2022. május 23., hétfő

ÁLLÓ OVÁCIÓVAL FOGADTA A KIJEVI PARLAMENT A LENGYEL ELNÖK BESZÉDÉT – HUPPA LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: HUPPA-VÁLOGATÁS
2022.05.23.


Beszédet mondott a kijevi parlamentben Andrzej Duda

Mindeközben Novák Katalin “magánlátogatáson” járt Romániában… Respektünk az egekben.

Két nehéz sorsú ország vezetője találkozott Újvidéken

“Orbán Viktor azt mondta a szerb elnöknek, hogy „nektek azért nehéz, mert nem vagytok tagjai az uniónak, nekünk meg azért nehéz, mert a tagjai vagyunk”. Nehéz itt okosnak lenni – jegyezte meg.”

EP-alelnök: Magyarország nélkül kell bevezetni az olajembargót

Orbánt csak sok pénzzel lehetne rávenni arra, hogy beleegyezzen egy olajembargóba, és ezt 
a pénzt aztán az EP-elnök szerint Orbán urambátyám-rendszerében osztanák szét.

Az orosz veszteségek afganisztáni méreteket ölthetnek

Az ukrajnai háború első három hónapja alatt annyi orosz katona halt meg, mint a Szovjetunió kilenc évig tartó afganisztáni háborúja során – állítja a brit védelmi minisztérium.

Ma tizedszer módosítják a betonszilárdságút

A két előterjesztés (Varga Judit) elfogadása lehetővé teszi, hogy a kormány veszélyhelyzetet hirdessen a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa esetén is.

A NER tihanyi nyomulásának története

A Telex az elmúlt hónapokban többször is járt Tihanyban, hogy az érintetteket megszólítva, az építkezéseket figyelemmel kísérve mutathassák be a település átalakulását. Hogy hogyan lesz, lehet-e egyszerre a nemzeti park értékes területe és luxusvillák, milliárdos beruházások Mekkája…

Kiosztott 90 milliót a Médiatanács, több nyertes is Mészáros Lőrinchez köthető

Az ország egyik leggazdagabb vállalkozójához köthető Rádió 1 hálózat egy hét alatt egyszerre 6 pénzügyi támogatást is elnyert a Médiatanácstól műsorgyártásra, és a szintén Mészáros Lőrinc-közeli KESMA több rádiójának ugyancsak megítélt támogatást a grémium a héten.

Focis dokumentumfilm készül Orbán Viktor kedvenc sportújságírójának szakértésével

Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője lesz a Bölöni László futballistáról készülő dokumentumfilmnek, amire most szavazott meg több mint 96 milliót az NFI.

Akinek az Orbán iránti rajongásban pedig egyszerűen nincs párja

Hoppál lett a Fidesz egyik legaktívabb Facebook-harcosa, aki pont annyira tolja túl a legbutább mémek terjesztését, mint amennyire a rajongást a miniszterelnök felé.

Zsebre tette: Zsebre ő…

Orbán Viktor karizmájával építi a vezérdemokráciát

… de folyamatos válságot kell generálnia, hogy népe elhiggye, csak az ő rendkívüli képességeiben bízhat.

Európa legelhízottabb nemzete a magyar

A vezetőink halálos példával járnak elöl.

Eddig nem ismert meghökkentő magyar Covid-adatok

“Az európai Covid-19-halálozásbeli különbségeinek egyik legfontosabb oka a volt szocialista országok lakosainak tradicionálisan rossz fizikai és a mentális állapota.”

Nem hisznek a magyarok a kormány által látott fényes jövőben

A Napi.hu megbízásából a Pulzus kutatócég által készített felmérést.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.