2022. május 4., szerda

HA AKAROM, SOK KÉRDÉSBEN MEGHALLGATJA A VÉLEMÉNYEMET – CSÁNYI SÁNDOR ORBÁN VIKTORRÓL, KONFLIKTUSOKRÓL ÉS A JÖVŐRŐL

FORBES
Szerzők: FEKETE EMESE, GALAMBOS MÁRTON
2022.05.04.


Részletek a májusi Forbesban közölt nagyinterjúból Csányi Sándorral.


Harminc éve vezeti az OTP-t, a magyar gazdasági élet legbefolyásosabb, legstabilabb, megkerülhetetlen alakja. Konfliktuskerülőnek látja magát, pedig egy hónapja sem volt még nagyfőnök, már menesztett 215 embert és fajsúlyos riválisokkal is megvívott jó pár ütközetet. Lát hibákat az ország gazdaságpolitikájában, de jobban aggódna, ha a mostani ellenzék kezében lenne a kormányzás. Nem akar még leköszönni, de már keresi az utódját: céldátum a fejében, 3–4 jelölt a radarján. Egyikük a fia. Van egy sztorizgatós, joviális és egy szűkszavú, kemény énje.


Megjelent a májusi Forbes, címlapján Csányi Sándorral – az OTP elnök-vezérigazgatója hosszú interjút adott lapunknak, amiben beszélt arról:

- hogy milyen sűrűn figyeli az OTP árfolyamát és tartja számon a vagyonát,

- hogy hogyan került 1992 májusában az OTP vezérigazgatói székébe és hány embert bocsátott el rögtön az első hónapban,

- hogy mikor volt a legnehezebb megtartania a bank domináns pozícióját,

- hogy milyen konfliktusai voltak Bokros Lajossal, Spéder Zoltánnal, Lázár Jánossal és Bige Lászlóval, és mikor keresztezték egymás útját Soros Györggyel vagy Simicska Lajossal,

- hogy miért kezdett el a bankszektoron kívül más ágazatokba befektetni, és miért nem vásárolta be magát soha a médiába,

- hogy milyen a jó kormányzás, miről szólt szerinte a legutóbbi választás és miért ragaszkodik ahhoz, hogy azzal üljön le beszélgetni, akivel akar, köztük Karácsony Gergellyel vagy Márki-Zay Péterrel,

- hogy miért lenne fontos kiegyezni Európai Unióval, és mit gondol az euróról,

- hogy miért nincsenek nők az OTP legfelső vezetésében,

- hogy mire számít Ukrajnában, és segíti-e a helyzetértékelését, hogy személyesen ismeri Vlagyimir Putyint,

- hogy gondolkozik-e már az utódláson az OTP élén, és hogy Csányi Péternek fogják-e hívni a bank következő vezérigazgatóját.

Az interjú teljes terjedelmében a májusi magazinban olvasható, most öt kérdéskört közlünk ízelítőül...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.