2022. május 28., szombat

MÁJUSI HIDEGZUHANY

HÍRKLIKK
Szerző: KÉRI LÁSZLÓ
2022.05.28.


Időnként azért reménytelen havi krónikát írni, mert még a hónap legutolsó napjaiban is történhetnek olyan események, amelyek árnyékában a korábbi hetek izgalmai teljességgel jelentéktelenné satnyulnak. Nos, május utolsó hetében nemcsak alkotmányt módosítottak, nemcsak, hogy megalakult az ötödik Orbán-kormány, hanem ez utóbbi azonnal a radikális cselekvések jegyében kezdett működni. A hét elején - a szomszédunkban dúló háborúra tekintettel - azonnali hatállyal kihirdették és tüstént be is vezették a rendkívüli állapotot (a háború kilencvenedik napja tájékán…), majd hatalmas lendülettel kivételes adók sorozatával próbálták helyrehozni az előző, egyévnyi osztogatások nyomán szétesett idei költségvetés egyensúlyát.


Mi mindenről érdemes megfeledkezünk…

A még érdeklődő hazai közvélemény egyébiránt igen edzett, és az elmúlt évtizedekben hozzászokhatott ahhoz, hogy néhanapján pillanatokon belül fordulnak fel a megszokott viszonyok. Ám a mögöttünk hagyott május utolsó néhány napja meglehetősen hosszú időre lekötheti azokat is, akik még azt is szeretnék megérteni, hogy mi és miért történik?

Eme - legutóbbi - fordulat következtében ma már kit érdekel az, hogy korábban még heteken át tartott a találgatás a leendő kormány tagjainak kilétéről, hogy a hónap közepén szokatlanul látványos körülmények között lezajlott az államfő-csere, hogy a hónap elején még a közvetlen kormányzati apparátusokat is erőteljesen érintő korrupciós botrányról értesülhettünk, hogy még egy héttel korábban is olyan inflációs adatok láttak napvilágot, amelyekhez hasonlókra legfeljebb csak az idősebbek emlékezhettek, hogy Mészáros Lőrinc és köre 35 évnyi koncessziós lehetőséghez jutotta hazai úthálózatban, hogy az ellenzéken belüli nevetséges helykeresések továbbra is végnélküli vitákban folytatódtak stb. stb.…

(További részletek itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt)

Fordítsuk ezúttal meg a krónikák megszokott logikáját és próbáljuk meg a korábbi folyamatokat a legutolsó májusi események tükrében értelmezni. Lehetséges, hogy a május 23. utáni fordulatok még nagyobb élességgel mutatják meg mindazt, aminek a megértésében azelőtt csak a homályban tapogatódzva próbáltunk eligazodni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.