2022. május 24., kedd

SEGÍTENEK NAGYOT ÁLMODNI PINTÉR SÁNDORNAK, ÁTGONDOLT „MESTERTERV” KÉSZÍTÉSÉRE BIZTATJA A MINISZTERT AZ ORVOSI KAMARA

NÉPSZAVA
Szerző: DANÓ ANNA
2022.05.24.


Ajánlást készített a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Pintér Sándor belügyminiszter kérésére a hazai egészségügy problémáinak orvoslására. Nyolc oldalas levelükben átgondolt „mesterterv” készítésére biztatják a minisztert.


A kamara szerint az ágazat sodródásként élte meg az elmúlt időszakot, mivel nem volt ismert, megvitatott „mesterterv”, fejlesztési-átalakítási program. Ráadásul „ehhez a kollégák szemében irányítási-igazodási válság is társult”, mivel nem volt egyértelmű hierarchia a humántárca, a belügy, a Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Operatív törzs négyszögben.

A MOK-nál úgy látják, hogy a történelmi jelentőségű orvosi béremelés nem egy program végrehajtásának volt az eszköze, „csak” a hálapénz tiltása kapcsolódott hozzá, így a hatásfoka is a várt alatt maradt. Utalnak arra is, hogy az egészségügy komplex rendszer, ezért érdemi változás csak a szabályozások, beavatkozások összehangolt kezelésével érhető el.

A helyzetelemzésük szerint az állami ellátórendszer jelenleg járvány utáni válságban van.

- A betegutak szétzilálódtak,

- a várakozási idők számos területen extrém módon megnyúltak,

- egyes ellátások közel elérhetetlenné váltak,

- és számos területen munkaerőhiány lépett fel.


A dolgozói korfa torz, az utánpótlás erősen hiányos, főként a szakdolgozói területen komoly munkaerőhiány van. A közellátás rendszere sem hosszú, sem rövid távon nem tartható fenn jelen formájában, ezért jelentős kiigazításra, átalakításra szorul.

A helyzet javítására átfogó, a 2011-es Semmelweis Tervvel összemérhető részletességű program elkészítését javasolják. A változásokhoz megúszhatatlan az adatok „tisztítása”. Szerintük ugyanis ma az intézményrendszer és a menedzsment is „az adatok célhoz kötött torzításában érdekelt.” A finanszírozási érdekek szerint torzított adatszolgáltatás pedig – írták – csak korlátozottan alkalmas a népegészségügyi konzekvenciák levonására. „Kiemelten igaz ez a magánegészségügyre, melyről gyakorlatilag semmilyen érdemi információval nem rendelkezünk. A többkörös alvállalkozói rendszer miatt az is előfordul, hogy

működési nyilvántartásban nem szereplő orvos végez gyógyító tevékenységet.”

Az orvosi kamara szerint elkerülhetetlen a további nővérbéremelés éppúgy, mint az ellátórendszer átalakítása. Az utóbbi sikeréhez elengedhetetlen a működési szabályok megújítása, az egyes szakmák közötti tevékenységek és felelősségi körök újraosztása.

A kamara óvta a minisztert a háziorvosi praxisok generális államosításától
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.