2022. június 14., kedd

A NER-ELIT SZEMÉBE MONDTA: NEM VAGYTOK KONZERVATÍVOK – ITT A KÖRÖSÉNYI-BESZÉD TELJES SZÖVEGE!

VÁLASZ ONLINE
Szerző: KÖRÖSÉNYI ANDRÁS
2022.06.14.


Orbán Viktor rendszerének ideológiai programadója, az „új jobboldal” a legtöbb elemében valójában teljesen idegen a konzervativizmustól – rögzíti írásában Körösényi András. A Válasz Online által elkért és most először közölt, megítélésünk szerint kulcsfontosságú előadás igazi ritkaság a mai viszonyok között: a politikatudós az alábbi szöveget pontosan azok előtt mondta el, akikről szól. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen két héttel ezelőtt rendezett konferencián Schmidt Mária, Békés Márton, Megadja Gábor és mások hallgatták végig a feltétlen lojalitás, a forradalmi radikalizmus és a feladott szellemi függetlenség konzervatív kritikáját. Íme tehát a teljes előadás.


A konzervativizmus három évtized alatt a marginalitásból a mainstreambe került Magyarországon. Széleskörű és intenzív konzervatív intézményépítés ment végbe, különösen az elmúlt bő egy évtizedben, és konzervatív értékek jelentek meg egy sor közpolitikai területen is – indokolt tehát a konferenciának a Magyar konzervatívok sikeres 30 év után címet adni. A konzervatív intézményépítésnek azonban ára volt: ez a NER-hez való politikai lojalitás, a szellemi függetlenség feladása vagy korlátozása. Megjelent az új jobboldaliság eszméje, mint egyfajta kormánypárti konzervativizmus. Az új jobboldal a NER politikai-ideológiai programadója, igazolója kíván lenni.

Felvethető ezért a kérdés: valóban a konzervativizmus vagy az új jobboldal előretöréséről és sikereiről van szó? Ennek megválaszolásához tisztáznunk kell új jobboldal és konzervativizmus viszonyát. Ehhez kívánok néhány szempontot adni, folytatva egy néhány évvel ezelőtti, Mándi Tibor szerzőtársammal írt eszmefuttatást. A különbségeket próbálom megvilágítani...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.