2022. július 9., szombat

„A FORINT A JÁTÉKPÉNZ KATEGÓRIÁJA FELÉ HALAD”

G7.HU / INTERJÚ
Szerzők: VÁCZI ISTVÁN, STUBNYA BENCE
2022.07.08.


A növekedést erőltető magyar költségvetési és jegybanki politika a járványra adott válaszokkal elszabadult hajóágyúvá vált, ez az egyik legfontosabb oka a 410 forintos euróárfolyamnak és a 10 százalékot meghaladó inflációnak – mondja Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. igazgatósági elnöke. A közgazdász szerint a nyár még egy kegyelmi állapot, de ősszel jön a felismerés, hogy az infláció megette a jövedelmek növekedését, sőt már a 2020 előtti szintekre megyünk vissza. (Az interjút azelőtt vettük fel, hogy tegnap a jegybank jelentősen megemelte az irányadó kamatot, a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely pedig bejelentette, hogy több kérdésben is enged a kormány az Európai Bizottságnak. Ennek hatására a forint történelmi mélypontjáról viszonylag sokat erősödött.).

Visszaadta már az iparengedélyét?


Mire vonatkozóan?

A 24.hu-nak azt mondta április közepén, hogy ha a következő hetekben nem változik meg jelentősen a magyar külpolitika és a politikai kommunikáció, akkor visszaadja.

Elég jelentősen megváltozott. Most már teljesen egyértelmű, hogy mindent meg szeretne tenni a kormány, hogy békét kössön az európai pénzek érdekében Brüsszellel. És ez már nem akarat, hanem kényszerűség kérdése. A kormányzati struktúra is ennek megfelelően változott. És amiről nem a Kossuth Rádióban vagy a M1-en kapunk megfelelő híradást, hanem mondjuk Brüsszelben dolgozókkal beszélgetve, hogy a stílus is megváltozott. És a tét nagyon megváltozott: nagyon nagy baj van...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.