2022. július 11., hétfő

JEGYZETEK AZ ATOMBOMBÁRÓL

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.07.11.


Varga Judit kivédett megint egy atombombát. Elhárította mintegy szíves közlése szerint. Előtte volt már ugyanilyen atomos, sőt, hidrogénes is, amelyeket az Unió hajított le a magyar népek busa fejére, de Varga Judit mindet kivédte. Ő egy komplett légvédelmi üteg, vagy vadász-repülőzászlóalj, illetve még úgy tudjuk elképzelni a hárítást, hogy hull-iramlik lefelé a bazi nagy atomos töltet – vagy hidrogénos -, miniszterasszonyunk pedig, mielőtt beleállana a készség a szaros magyar anyaföldbe, illetve gombafelhőt eregetne, a körömcipőjével elegánsan légstoppal leveszi, kettőt dekáz vele, és visszabikázza Brüsszelbe a feladónak.

Be kéne már fejezni ezt a harci játékot. Abba kéne hagyni a trombitaszót. Mert nem igazán van abban a helyzetben az ország, Varga Judit meg pláne nem, hogy kiskakast játsszon a szemétdombján, egyelőre kussolás és térdrogyasztás van, mert a labda – ha már dekázás – a másik térfélen pattog. Ez az atombomba egyébként bolhafing volt, annyi csupán, hogy az Unió megszavazta, elfogadta, hogy amíg Putyin szórakozik gáz-, és olajügyben, addig nem annyira szorgalmazzák az atomerőművek bezárását. Senki nem mondta egy szóval sem, hogy a háború után is így marad, viszont Varga Judit csűrdöngöl és atombombázik.

Nos, ezt se igazán kellene. Egyáltalán, nagyon jó lenne mélyen hallgatni mindazok után, hogy épp ezelőtt a mi igazságügyünk nagyasszonya viszont azt is hírül adta, ő és a kormánya behódol az Uniónak, hogy pénzecskéhez jusson, mert ég a kunyhó, ropog a nád, üres a kincstár. Mégpedig olyannyira üres, hogy vele párhuzamosan Gulyás miniszter meg széttárta a karjait, hogy a tanárok és ápolónők béremelési pénze ott van az Uniónál. Gulyás miniszter hazudik, de nem is ez a lényeg, mert épeszű ember tudja, egy béremelés nem egyszeri aktus, a legjobb esetben a következő hónapra is vonatkozik. Vagy tovább.

Azt pedig már nem a burgenlandi traktorista adójából kell fizetni, s ha üres a kassza, nem fog menni. Márpedig a kassza nagyon üres, úgyhogy Varga Juditnak vigyáznia kell, nehogy atombombának nézze a pénzeszsákot, és annak érkeztét is elhárítsa, mert abból baj lesz. Bár baj már most is van, mégpedig elég nagy. És ezt az sem igazán fedi el, hogy Gulyás miniszter szerint a baloldal mindent megtesz, hogy a brüsszeli pénzecske ne érkezzen meg, olvasatában tehát, ha a tanárok éhen vesznek, az Gyurcsány bűne, és az összes többi hasonszőrűeké. Nem pedig Varga Judité. Pedig de. Nem atomelhárítóként kéne fungálni a lelkemnek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.