2022. július 11., hétfő

MARUZSA ZOLTÁN KÉNYSZERPÁLYÁVÁ DEGRADÁLTA A PEDAGÓGUSHIVATÁST – 1. RÉSZ

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2022.07.11.


„Amikor mi évekkel, évtizedekkel ezelőtt kiválasztottuk magunknak ezt a pályát, akkor még nem „kényszerpályának” gondoltuk. Maruzsa úr kényszerpályává degradálta ezt a hivatást – nyilatkozta a Hírklikknek Molnár Zoltán pedagógus, a PSZ Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének elnöke. Azt mondja, a kisiskolák bezárása most is benne van a levegőben. Hozzátette: „nálunk a gazdasági észszerűség szakmai érveket, és mindent mást is felülír.”


Bár a vakáció közepén vagyunk, az oktatásban nincs „uborkaszezon”. A Pedagógusok Szakszervezete szerint iskolakezdésre intézményenként két-három tanárral lehet kevesebb, és a most hiányzó 15 500 pedagógusnál még többen hagyják el a pályát. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mi a helyzet?

– Augusztusban már sokkal többet lehet majd erről tudni. Még minden változik. Az én iskolámból is elmegy két angol szakos pedagógus, de egy már jött is. Ilyenkor a mozgás erősebb.

Mennyire tartanak a megyében a kisiskolák bezárásától? Szóba került-e ez már egyáltalán?

– Nem. Egyébként két-három évvel ezelőtt már zártak be itt kisiskolát. Én ugyan konkrétan egyről tudok, arról is azért, mert a titkárunk személyesen érintett volt benne, de a Bodrog-közben lehet, hogy több is volt. Ugyanakkor tervszerű akcióval még egyelőre nem találkoztunk. Pedig évek óta benne van a levegőben, hogy előbb-utóbb megléphetik ezt. Azután, hogy mennyire gondolja politikusnak pártunk és kormányunk, hogy helyes-e ez, vagy nem… Nálunk a gazdasági észszerűség szakmai érveket, és mindent mást is felülír...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.