2022. július 11., hétfő

SURÁNYI GYÖRGY: EZ A REZSIM MÁR NEM TUD KISZABADULNI AZ ÁRBEFAGYASZTÁSOKBÓL

444.HU
Szerző: plankog
2022.07.11.



- Rossz a helyzet?

- Lehetne lényegesen jobb
.

Így kezdődik Friderikusz Sándor interjúja Surányi György volt jegybankelnökkel (1990–91 és 1995–2001), ami július elsején készült, és csütörtök este került adásba. Azt, hogy a gazdasági kérdések most mindennél jobban foglalkoztatják az embereket, jól jelzi, hogy vasárnapra már 400 ezer megtekintés felett jár a beszélgetés.

A forint helyzetéről Surányi azt mondja:

nem igaz, hogy a forint árfolyamának máshogyan kellene alakulnia, mint a régió többi valutájának.

A cseh korona, vagy a lengyel zloty árfolyama az év elejéhez képest 1-1,2 százalékkal romlott, a forint árfolyama több mint 10 százalékkal. Az elmúlt 15 évbet nézve pedig a cseh korona árfolyama majdnem stabil, a zloty 10-15 százalékot esett, a forint árfolyama viszont 50 százalékot esett. Az Orbán-kormány hivatalba lépésekor 267 forint volt az euró, ehhez képes a 400-as árfolyam 50 százalékos gyengülés, idézi az adatot Surányi.

Nem érdekelte őket az árfolyam

Ebben Surányi szerint a kormány gazdaságpolitikájának és az MNB-nek is komoly szerepe van. A jegybank vezetése 2013 óta hangoztatja, hogy nem érdekli a forint árfolyamának alakulása, és azt képviselik, hogy a forint leértékelődésének nincs hatása az inflációra - Surányi szerint ez nem védhető álláspont.

A kormány és a jegybank 2020 tavaszáig tudatosan rongálta a forint árfolyamát, azóta szerinte ez már nem szándékos, viszont a piac és az üzleti élet szereplői már nem hiszik el, hogy a kormány és a jegybank a forint árfolyamának stabilitására törekednek. Ez pedig önbeteljesítő folyamattá válik, és szabadesésbe kezdett a forint árfolyama - mondja Surányi. (Az interjú még azelőtt készült, hogy a kormány békülékenyebb nyilatkozatokat kezdett tenni az EU felé a hét második felében.)

Surányi szerint ha a jegybank és a kormány hiteles és elkötelezett antiinflációs politikát folytatnának, akkor a forint árfolyamának sokkal erősebbnek kellene lennie...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.