2022. szeptember 8., csütörtök

CSABA LÁSZLÓ: A KORMÁNYZAT HITELESSÉGE OLYAN ALACSONY, HOGY NEM ÚSZHATÓ MEG A CSATLAKOZÁS AZ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉGHEZ

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2022.09.08.


Csaba László közgazdász még abban sem biztos, hogy a jövő év első negyedében jön majd pénz az unió Helyreállítási Alapjából. Az egyetemi tanár szerint azok a látszatengedmények, amelyeket most tesz a kormány – például a korrupcióellenes hivatal fölállításával –, nem lesznek elegendőek. Az sem segít, hogy a Helyreállítási Alap terveit még el sem készítette a kormány, így pedig nehéz tárgyalni. Vagyis az idő sürget, de közben gond a kormány hitelessége és a tartalmi hiány.


A területfejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter szerint az uniós Helyreállítási Alapból az első összegek 2023 első negyedévében érkezhetnek meg. Navracsics Tibor ennek feltételéül azt jelölte meg, hogy sikerül a tárgyalásokat a mostani „jó ütemben” folytatni, és megállapodni. De elég lesz a magyar gazdaságnak, ha csak a jövő év elején jönnek az uniós pénzek?

– Nyilván nem lesz elég, ki kell pótolni. Az idén is jött valamennyi, de nagyon kevés, inkább az előző évekből visszamaradt tételek „átcsorgása” és ehhez hasonlók miatt. De nagyon hiányzik a pénz, mert a 2021 negyedik negyedéve óta folyó esztelen költekezés következményeként hatalmas lyuk van az államháztartásban. Azt a piacról kell pótolni. Magyarország kint van a piacon, ilyen értelemben nem az a helyzet, mint ami volt ’89-’90-ben, ’95-’96-ban, meg 2008-ban, hogy effektíve nem jön a pénz, de az már előállt, hogy amit mi fizetünk – tíz százalék fölötti hozamot – az a négyszerese annak, amit a németek fizetnek. Ezért nagyon drága ez a pénz, szemben azzal, ami az uniótól jönne nulláért, vagy nagyon kedvezményes, jelképes hitel mellett. Ezért az uniós pénz nagyon hiányzik. Ugyanakkor – tekintettel a helyzetre – lehet mondani, hogy Navracsics úr visszavonta korábbi kijelentését, mert amikor először volt Brüsszelben, akkor még azt ígérte, hogy az idén elkezdődik az uniós pénzek folyósítása. Ez nem így van. Nyár volt, a magyar kormány válaszolt, az Európai Bizottságnak egy hónapja van, hogy arra válaszoljon, aztán egyeztetni kell az Európai Parlamenttel, Európai Bizottsággal, az Európai Tanáccsal, végig kell menni ezeken a folyamatokon. Az, hogy ebben az évben nem lesz pénz, reális észrevétel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.