2022. szeptember 25., vasárnap

KOCSIS MÁTÉ ARANYHALAI

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.09.25.


Kocsis Máté gondolatiságát és erkölcseit nagy valószínűséggel ki kellene találni, ha nem volnának meg neki abban a formában és minőségben, amilyenben vannak. Kocsis Máté unikum, vagy inkább fideszikum, hiszen amilyenre őt kitenyésztették, az mindent elmond arról, mivé lett ez a párt (galeri-maffia), és sajnálatosan arról is, hová jutott az ország ezeknek a keze között. Pár napja jelentette be ő a KDNP-s Simicskóval párban az újabb nemzeti konzultációt az Oroszország elleni szankciókról, mint amivel takarózni óhajtanak az elkövetkező időkben. Elrejteni mintegy a töketlen gonoszságukat, és azt, hogy az élet kihívásaival szemben totálisan tehetetlenek.

Ugyan nem a szankciók, de a Fidesz kormányzása a velejéig érint már mindenkit az országban, a XXI. században Európa és az Unió közepén a lakosság jó részének éhezéssel kell szembenéznie, amit már majd lehetetlen lesz elfödni. Mint ahogyan annak idején száműzték a mélyszegénység fogalmát a szótárukból, és sok más egyebet is, amelyek arra utalhattak volna, hogy a NER nem a lehető világok legjobbika, sőt, belülről nézve a lehető legszarabb. De, ha nem beszélünk róla, akkor nincsen is, így tűnt el több százezer (millió) ember a gondolatokból, a szótárból, ahogyan a hajléktalanokat a város peremére vagy egyenesen az erődbe akarták száműzni, mert annyit is értek.

Nem volt és nincs semmijük. De amíg a modern rabszolgaságba hajszolt összeszerelő panelprolik a teljes foglalkoztatás hazugságának alanyai és tárgyai a rezsihazugságban élve még nem haltak éhen, mert képesek voltak újratermelni a munkaerejüket, addig lehetett hazudni, most azonban már nem lehet. A rezsihazugság úgy omlott össze, mint a kártyavár, és az elkövetkező hetekben szembesül majd azzal több millió ember még mindig azt hazudva nekik, hogy milyen jó az életük ebben az Apokalipszisben, hogy viszont és ennek ellenére nem tudják majd kifizetni a számlát, mert nem keresnek annyit. Hiába mondta Orbán a boldogság receptjét, miszerint keressenek többet, egyszerűen nem tudnak.

Azért nem tudnak, mert a Fidesz stratégiája volt a mesterségesen alacsonyan tartott bérek világa, amelyből futja az olcsó rezsire, futballmeccsre és sörre, hogy ne csináljanak ricsajt. Ez omlik most össze szempillantás alatt, és ez nem rossz közérzetet, hanem tragédiák sorát fogja okozni, amivel szembe kellene nézni. A mostani szankcióhiszti arra szolgál, hogy a szart elkenje, és bár lehet, hogy ez sikerül, mert elég hülye a magyar, hogy mindent bevegyen, viszont attól még fázni és éhezni fog, és a haragját nem megy Brüsszelbe utazni levezetni, mert azt sem tudja, merre van, és eszik-e vagy isszák. Ilyen helyzetekben szoktak a történelemben palotákat megrohamozni Ezeknek villájuk van, az is jó lesz.

Bajuk ugyan nem eshet, mert a magyar szolgalelkű, ám a maffia tagjai azért a zsigereikben érzik, hogy még gond is lehet, mert nem szeretik annyira egyiküket sem, mint ahogyan azt is hazudták, csak saját maguknak. De mindegy most már ez is teljesen. A lehetséges menekülés útvonala az, ha a burzsuj azt hazudja, ő is szenved, neki sem jobb, de ehhez is tehetség kell, viszont Kocsis Máténak ilyenje nincs. Amikor a nemzeti konzultációs sajtótájékoztatón megkérdezték, őt személy szerint hogyan érinti az a szar helyzet, amibe az országot juttatták, az aranyhalairól kezdett mesélni, hogy meg kellett szüntetnie az egyik akváriumát és ez őt mennyire megviseli...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.