2022. október 1., szombat

MEG FOGUNK DÖGLENI HAMAROSAN

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.10.01.


Ott, ahol az ország első embere szerint ő azért ársapkázott, mert bevezették a szankciókat, holott ott áll mindenütt feketén-fehéren ennek a fordított sorrendje, olyan nagyon sok mindenről nem kell beszélni.

Túl vagyunk már azon a dilemmán, hogy Orbán hazudik vagy hülye, gonosz vagy beteg – egy dolog bizonyos a zűrzavarban: létezése árt azt országnak, mégpedig nagyon. Mindez pedig azért kétségbeejtő, mert leváltani őt nem lehet, választáson legyőzni sem, Orbán addig uralkodik, ameddig csak akar, s nézvést, hogy 2060-ig tervez, nem is olyan ördögtől való. Illetve éppen attól.

Annyi minden történt csak ezen a pénteken, amit magunk mögött hagytunk, hogy nem győzzük kiválasztani közülük, melyik okozza leginkább a vesztünket. Orbán, bár vérlázító dolgokat mondott, amiben az igazságnak már a nyomai sem lelhetők fel, még csak apró cafatok sem, eljutott odáig, hogy tényleg nem nézzük (hallgatjuk) amit mond, de most már azt sem, amit csinál. Előttünk pusztul el az ország, hullik atomjaira, kiveszik belőle minden, ami miatt benne emberként élni érdemes volt – ha volt egyáltalán -, mostantól vegetációs üzemmódba kapcsol minden, a fények kihunynak.

Az állam csődöt mondott, nem képes ellátni a feladatát, az adókat beszedi, de semmit nem működtet belőle az állampolgárok javára – és még csak el sem számol vele. Gulyás miniszter szerint a kivetett extraprofitadóból vesszük az orosz olajat és gázt, ezt a saját szájával mondta, és senki nem kérdezte meg tőle, hogy akkor mi van a honvédelmi és rezsivédelmi alappal, amivel indokolva ezeket kivetették. Az Európai Unió tegnap arról határozott, hogy az energiacégektől elszedi a nyereségük egy részét, és azt a rászoruló lakosságnak és cégeknek adja, hogy ne dögöljenek meg.

Szijjártó reflektált erre.

Tudatta a kormánypárti újságok alkalmazottaival – mert mást oda meg nem hívtak -, hogy ez a döntés Magyarországra intézkedési kényszert nem ró, mert mi már elszedjük ezt a pénzt extraprofitadóval (nem igaz), de ha Gulyás szerint ebből vesszük az orosz gázt és olajat, akkor nem jut el a rászorulókhoz. Igaz, Európával ellentétben, ami földrész most valami Robin Hoodként igyekszik funkcionálni nagyon helyesen, a Szijjártó által előadottak alapján mi továbbra is Döbrögi-üzemmódban működünk, sőt, sunnyogva és titkosan, hogy azt csinálhassanak, amit csak akarnak.

Teljes a titoktartás arról, mennyiért kapunk olajat és gázt, összevissza beszédek és maszatolások vannak, amiknek a vége az, hogy annyiért adják az energiát Magyarországon, amennyiért nem szégyellik, amire utalnak azok a hírek, hogy egyes városok, cégek a régi ár huszonötszörösére kaptak először ajánlatot, amit aztán lealkudtak tízszeresre. Ezt sem tudják kifizetni, de ez mutatja, milyen elképesztő állapotok uralkodnak az országban, amikor arról beszélünk, hogy atomjaira hullik, erről is szólunk azzal a tudattal, hogy a zavarosban rohadt jó halászni, erre való – sok más mellett – a veszélyhelyzeti kormányzás.

Visszatérve Orbánra, aki tegnap visszajutva a saját kályhájához odáig ment, hogy a szankciók szabadították el a magyar inflációt (nem), az elszabaduló árakból pedig ismét csak Soros György jutott milliárdokhoz. Én magam ugyan megengedő vagyok Orbán hülyeségével szemben, de az ilyesmi nagy valószínűséggel már az őrület jele. Mint ahogyan az is – bár az eredője világos -, hogy ugyan leállítják az országot pénzhiány miatt, de nemzeti konzultációra jut tízmilliárd, de már nem csak azért, hogy megismerjék az emberek véleményét (nem), hanem, mert ezzel szűnne meg az energiaválság. (???)

Elképesztő amit a manus előadott, de tényleg érdektelen, mert hamarosan meg fogunk dögleni.

Kitetszik, hogy kormányunknak halovány fingja nincsen arról, hogy másszon ki abból a szarból, ahová juttatta magát, csak bűnbakokat keres, akikkel takarózni tud. Kiderült továbbá, hogy esze ágában sincs mentőövet dobni a rászorultaknak – cég vagy egyén egyre megy. Az is, hogy gondolkodásában még mindig előrébb valók az orosz érdekek, mint a magyar embereké, és ennek a kombinációjából más egyéb nem fakadhat, mint az, hogy országunknak záros határidőn belül vége lesz. Vagy így, vagy úgy, de mindenképp.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.