2022. november 8., kedd

ÍGY ÜRESÍTETTE KI A KORMÁNY A PEDAGÓGUS-ÉLETPÁLYAMODELLEL JÁRÓ BÉREMELÉST - AZ ÉLETPÁLYAMODELL SOSEM VOLT TÖBB JÓL HANGZÓ SZLOGENNÉL

MAGYAR NARANCS
Szerző: BÁNYAI GYÖRGY
2022.11.08.


Idén sem lesz béremelés a pedagógusoknál, a kormánynak továbbra sincs olyan javaslata, ami legalább a pedagógusok napi megélhetési problémáit rendezné - számolt be lapunk hétfőn a tanárok szakszervezetei és a Belügyminisztérium (BM) közötti tárgyalások után. A BM - ez ugyan nem a megbeszélés témája volt - ugyanakkor hajlandó felülvizsgálni, hogy a tanári életpályamodellben tényleg szükség van-e annyi minősítésre, mint amennyire jelenleg kötelezik a dolgozókat. A munkaterhek csökkentésével a tanári pálya vonzerejét növelnék. Erről a Magyar Hírlap című kormánypárti lap írt.

Az életpályamodell valójában sosem volt több jól hangzó szlogennél. A tanárok 2013 októberében kapták meg első olyan fizetésüket, amelyet a pedagógus-életpályamodell érvénybelépésével számítottak. A Népszabadság akkori híre szerint bár több pénzt kaptak, ám a többlet jó részét „nem ingyen adják”, „azért pluszmunkát várnak el.”

Ebből is már látszódhatott, hogy pedagógusok nem számítanak, ha a propaganda céljai felülírják a mégoly jogosnak mondott igényeket. A 2011-es törvény úgy rendelkezett róla, hogy csak 2013. szeptember 1-jétől vezessék be az életpályamodellel járó béremelést. Azonban már 2012 áprilisában kormányhatározat született arról, hogy egyetértenek ezzel, de csak ha „a makrogazdasági és költségvetési feltételek azt megalapozottá teszik”. „Ellenkező esetben a 2014. januártól történõ bevezetés lehetõsége megvizsgálandó.”

2012 októberében (tehát még mindig a rendelkezés hatályba lépte előtt csaknem egy esztendővel) Giró-Szász András akkori kormányszóvivő a Kossuth Rádióban azt mondta, tartalmazza ugyan a 2013-as költségvetés a pedagógusi bértáblát, illetve béremelést, de az Európai Unió azt kérte, hogy a 2012-es és a 2013-as hiánycélt 2,5, illetve 2,2 százalékban állapítsa meg Magyarország, és plusz tartalékokat építsen be a rendszerbe, amiket szükség esetén meg lehessen mozgatni, ha az európai válság úgy hozza. A pedagógus-béremelés ebbe a kategóriába került. „A kormányszóvivő elismerte: a bevezetés függ attól, hogy az unióban milyen helyzet alakul ki.”

A vége az lett, hogy az életpályamodell egyik elemének, az azonnali egyösszegű emelésnek – arra hivatkozva, hogy időközben az ebben részesítettek a körét bővítették a pedagógiai szakmai szolgáltatást nyújtó intézményben pedagógiai szakértőként és előadóként, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi intézményben pedagógus munkakörben foglalkoztatottakkal – csak a 60 százalékát kapták meg az iskolában és óvodában dolgozó pedagógusok. Még pontosabban: annak is az 50 százalékát, azzal, hogy a maradék 10-et négy évre elosztva, 2017-ig kapják majd. Erről a 2013-as a tanév kezdete előtt, még néhány nappal született döntés, az Országgyűlés sebtében összehívott, kétnapos rendkívüli ülésén.

"Eredetileg az életpályamodell három részből állt: egy azonnali, szemmel látható béremelésből, a továbbá a minimálbérhez igazodó illetményalapból és az előmeneteli rendszerből"
...


MAGYAR NARANCS AJÁNLÓ (TARTALOMJEGYZÉK)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.