2022. november 4., péntek

MAGYAR NARANCS AJÁNLÓ (TARTALOMJEGYZÉK)

MAGYAR NARANCS
Szerző: Mancs.hu
2022.11.03.


A SZERK.


A SZERK.
Donnerwetter nochmal!

Jó pár nappal ezelőtt, de már az Olaf Scholz német kancellárnál tett látogatása után monumentális interjút adott Orbán Viktor a Budapester Zeitung nevű magyarországi német nyelvű kétheti lapnak. De olyat, amilyet azelőtt, az ún. enyhülés kezdete vagy mondjuk Willy Brandt óta sose, egy magyar kormányfő se.

A SZERK.
A nemzeti mosolyalbum kis büszkesége

Van az úgy, hogy az ember házhoz megy a pofonért – figyelmetlenségből, ostobaságból, a körülmények szerencsétlen összjátéka következtében belesétál egy helyzetbe, amelyből csak rosszul jöhet ki. De mindez még menthető, megmagyarázható valahogy. Sokkal cifrább az az eset, amikor az ember egyenest befizet a pofonra, s menten a legnagyobbat kéri, mert futja rá.

A SZERK.
A Fidesz fejfájára

Mikor kezdődött az 1990 utáni magyarországi demokrácia romlása? Amikor 2010-ben alkotmányozó többséget szerezve Orbán fokozatosan felszámolta vagy kiüresítette a köztársasági berendezkedés garanciáit és intézményeit? A választásokról rendelkező szabályok átírásakor, ami gyakorlatilag ellehetetlenítette a többpárti versengésen alapuló parlamentáris váltógazdálkodást? Vagy a rezsim alaptörvényének negyedik módosításakor, amikor az országgyűlési többség lényegében fölszámolta a hatalommegosztást?

PUBLICISZTIKA


BUNDULA ISTVÁN
A Paradicsom kísértetei
Az állami gondoskodás hamis ígérete és a leválthatatlan Orbán-kormány

A 2014-es és a 2022-es országgyűlési választások egyik legnagyobb ellenzéki baklövése a Fideszből kiábrándult mérsékelt jobboldali szavazói tömegek támogatására hajtó stratégia volt.

EGOTRIP

Vajda Mihály: A ki nem végzett Szókratész
Rég nem hallottam rólad

Drága Szókratészem! Hiányzol. Nem akarlak sürgetni, hogy gyere már „haza”, örülök, hogy – láthatóan – jól érzed magad a tengerentúl; s nagyon is értem, hogy ha már egyszer 2500 év után elhagytad az Óvilágot, alaposan körül akarsz nézni az Újvilágban is.

BELPOL


INTERJÚ
„Elementárisan felháborítónak tartom”
Tausz Katalin a szociális törvény módosításáról

A szociális törvény preambulumának átírása jelképes, a társadalmi konszenzust már nyolc éve felmondta az állam. Az ELTE Szociális Tanulmányok Intézetének professzora szerint ez cinikus lépés, az egyén felelőssége helyett inkább azzal kéne foglalkozni, az emberek hogyan fogják túlélni a telet.

KIKET TÁMOGAT A KORMÁNY?
Háló nélkül

Drasztikusan csökkentek az állam által nyújtott szociális juttatások az elmúlt több mint tíz évben. Gondolhatnánk, hogy a középosztálybeli családokhoz ment a pénz, valójában ez sem egyértelmű.

ZÖLD PÁRTI SZIMBIÓZIS ÉRLELŐDIK AZ IDŐ MÉHÉBEN
Lehet más a párbeszéd!

Verseny és együttműködés – erre készül az EP- és az önkormányzati választásokig az LMP és a Párbeszéd. A két párt úgy véli, hogy csak együtt képesek kellő erővel képviselni a zöld ügyeket, illetve elérni a parlamenti küszöböt. Ehhez először a Karácsony Gergely körüli személyi ellentéteket és a szakpolitikai különbségeket kell tisztázni.

EGY ÉRDEKES ADÓSSÁGKEZELŐ CÉG
Kamatostul

A Cash Claim Kft. tíz évvel ezelőtt jutott hozzá egy felszámolás alá került, gyorshiteleket nyújtó cég 18 ezer ügyfelének adósságaihoz. Kérdés azonban, a cég egyáltalán végezhet-e ilyen jellegű tevékenységet. A Magyar Nemzeti Bank vizsgálatot indított az ügyben.

MUSSOLINI, A FASISZTA MAGYAROK ISTENE
A rossz példa ragadós

100 éve nevezte ki II. Viktor Emánuel király miniszterelnökké Benito Mussolinit. A Duce példája számos magyar követőjét ihlette meg, akik nem biztos, hogy mindenben pontosan értették fasiszta példaképeiket.

BÉKÉSI GÁZMEZŐ: POLITIKAI ELVÁRÁSOK, TECHNOLÓGIAI AGGÁLYOK, HATÓSÁGI ÚTHENGER
Mire hármat számolnak

Az észak-békési gázmezők minél hamarabbi kiaknázása a Corvinus-projekt célja. A remélt félmillió köbméter földgáz felszínre hozatalának költséghatékonysága azonban legalábbis vitatott. Mindeközben az érintett földtulajdonosokat komolytalan összegekkel kártalanítanák.

KÜLPOL

LESZ-E REPUBLIKÁNUS ELŐRETÖRÉS AZ AMERIKAI FÉLIDŐS VÁLASZTÁSOKON?
Piros riasztás

Az előrejelzések szerint a republikánusok átvehetik a többséget a félidős választásokon legalább az egyik kongresszusi házban. Milyen következményekkel járhat ez az amerikai demokráciára, és hogyan érintheti az ukrajnai háború alakulását?

LELASSULT AZ ÖNVEZETŐ AUTÓK FEJLESZTÉSE
Köhög, rángat, lefullad

Pár éve még karnyújtásnyira látszott a jövő, amelyben sofőr nélküli önvezető autók forradalmasítják a közlekedést és a szállítást. Azóta az erre specializálódott, nagyra fújt technológiai cégek megroskadtak, és az ígéretek kipukkadtak. Hol van a robotautó, melyet tíz éve ígérnek?

FILM

VERZIÓ 19
„Legszívesebben az első szerelemről”
Ruszlán Fedotov filmrendező

Az idei fesztivál nyitófilmjének (Távol; 2022) fehérorosz rendezőjével beszélgettünk a pályájáról, a filmjéről és a dokumentumfilm-készítés mai útjairól, lehetőségeiről, de elkerülhetetlenül szóba került az ukrajnai háború is.

VERZIÓ 19
Üzenetek a PET-palackban
Az Antropocén szekció és a magyar verseny

Az „antropocén”, Eugene F. Stoermer ökológus 80-as évek óta használatossá tett szép szava egy földtörténeti kort jelöl, amelyet épp taposunk, melyben az ember annyira átrendezte lakóhelyét, tudniillik a bolygót, ahol élnie adatik, hogy az már mindenkinek fáj – Földnek és lakójának egyaránt.

VERZIÓ 19
Katonák a felvevőgéppel
Képkereső szekció

Száz éve született a litván származású Jonas Mekas, akit az amerikai független film egyik legfontosabb alakjának tartanak. És nem is csak azért, mert számos nagyszerű film fűződik a nevéhez.

VERZIÓ 19
Megszállók és megszállottak
Szolidaritás UA szekció

A 450 ezer lakosú Mariupolt csak 2022. május 16-án tudták elfoglalni az oroszok, pedig két és fél hónappal korábban körbevették. Aki tudott, menekült, de a litván Mantas Kvedaravičius nem véletlenül maradt az ostromlott városban.

VERZIÓ 19
Eső után, Odakint, Északi sodrás, Egy újságíró meggyilkolása

Négy filmajánló a 19. Verzió fesztiválról – 1. rész

VERZIÓ 19
Visszavonulás, Fordulj a Nap felé, A karmester, f@ck this job

Négy filmajánló a 19. Verzió fesztiválról – 2. rész

TÉVÉSMACI
Körteróka, kiskakas

Amikor Sztupa és Troché mindenhol visszaszempillantókat szereltek fel, a „mindenholt” csak szűkített keretek között volt tanácsos értelmezni.

ZENE

NEKROLÓG
A zongora gyilkosa
Jerry Lee Lewis (1935–2022)

1964-ben a Beatles volt a legnagyobb, de akkor még csak kevesen tudták, hogy Lennonék Nyugat-Németországból rajtoltak. Ezért a hamburgi Star Club ugyanúgy a popzene bölcsőjének tekinthető, mint Memphisben a Sun Records stúdiója a Union Avenue 706. szám alatt. Ahol nemcsak Elvis Presley, Johnny Cash, Carl Perkins és Roy Orbison rögzítette klasszikus lemezeit, de az a Jerry Lee Lewis is, aki csak boogie-woogie-t tudott zongorázni, ám azt gyilkos módra.

INTERJÚ
„Nevezheted liberális mennyországnak”
Bródy János

„65 évesen már eleve mindenhez úgy nyúl az ember, hogy lehet, hogy ez lesz az utolsó alkalom” – nyilatkozta lapunknak tizenegy éve, koncertje előtt. Idén újra fellép a Budapest Arénában. 2011-ben, Illés szekerén című albumával lezártnak tekintette az életművét is, azóta két újabb nagylemeze jelent meg, és most elkészült egy Bródy-film is.

MI A KOTTA?
Biztos inkognitó

Klasszikus zenei programajánló a 2022/44. hétre

KRITIKA

KÖNYV
Ösvény az Akadémiáig
Romsics Ignác: Hetven év. Egotörténelem 1951–2021 (1. kötet, 1951–1985)

Nemrég felvetődött egy történészkonferencián, itt az ideje, hogy az idősebb kollégák megírják az emlékirataikat, vagy készüljenek velük interjúk arról, ahogy a történetírást a rendszerváltás előtt művelni lehetett.

KIÁLLÍTÁS
Idegen a tükörben
Láthatatlan arc – Portrétípusok és nem tipikus portrék

Mi köze a Covid-járványnak a halotti maszkokhoz? Miért és mikor alakult ki az emberi arc (valójában a faragott képmás) ábrázolását tiltó zsidó kultúrában a portré fogalma?

SZÍNHÁZ
Fesztiválozik a nyáj
Az utolsó bárány

Kedves, vicces karácsonyi történet, mi másra is lehetne szükségünk a napfényes októberben? Cseri Hanna a legtehetségesebb fiatal rendezők egyike, már most saját stílussal és látásmóddal, amelynek a humor a központi eleme.

TÉVÉSOROZAT
Milyen mens rea?
Törvényen kívül

Senkit nem lehet hosszan izgalomban tartani, és ez nem csak a teljesítőképtelen férfiak védőbeszédének kulcsmondata, de a lankadni nem akaró thrillerdömping végzete is lehet.

SZÍNHÁZ


INTERJÚ
„Folyamatos szégyenben”
Kiss-Végh Emőke színész

Együttese, a Dollár Papa Gyermekei az egyik legizgalmasabb független színházi közösség itthon, előadásonként más-más alkotókkal. Formanyelvüket a zsigeri személyesség és közelség jellemzi. A szabadúszói létről, munkamódszerekről és színészi jelenlétről beszélgettünk.

KÖNYV

RÉS A PRÉSEN
„Az utolsó életrajzi regényem”

Berényi Anna író

VISSZHANG

VISSZHANG: KÖNYV
Egressy Zoltán: Piszke papa tengeres meséi

Többek között Zsigmond, az öntelt tintahal, Orsolya, a mogorva tőkehal, Gabesz, a tudatlan kőhal, Jakab, a rettenthetetlen rája meg Ervin, a mohó palackorrú delfin a szereplői Egressy Zoltán meséinek, aki magát a címben csak Piszke papaként aposztrofálja.

VISSZHANG: KÖNYV
Kertész Balázs: Közgazdaságtan lelkes amatőröknek

A szerző – akit sokan Panamajackként ismernek a Diétás Magyar Múzsa Facebook-blogról – a közgazdaságtan alapjaival, a jó befektetés, a pénzteremtés, a fiskális és monetáris politika rejtelmeivel igyekszik megismertetni a laikus olvasót.

VISSZHANG: SZÍNHÁZ
A gyáva

Az Itt és Most Társulat tőlük szokatlan módon, egy „rendes” előadást mutatott be: Sarkadi Imre A gyáva című kisregényét állították színpadra Varju Nándor rendezésében, a közösségi térnek nevezett Ráday utcai játszóhelyükön.

VISSZHANG: FILM
Minden idők legelképesztőbb sörfuvarja

A háborúban hazai sört vinni a fronton harcoló gyerekkori haveroknak – olyan sztorinak hangzik, ami csak egy amerikainak juthatna eszébe.

VISSZHANG: FILM
Wyrm

Wyrm (neve nem férget, hanem az óangol sárkányt jelenti) egyszerre átlagos és csodabogár kamasz fiú.

VISSZHANG: KONCERT
Sting

Hosszú évtizedek alatt turnéról turnéra változott Sting kísérő zenekarának összetétele.

VISSZHANG: LEMEZ
The 1975: Being Funny In a Foreign Language

„Mi nem egy popzenekar vagyunk” – jelentette ki ingerülten egy korai videó­klipjük nyitányában a brit The 1975 frontembere, pedig a trendi ruha, a rádióbarát hangzás és a szándékosan bugyuta refrén szemernyi kétséget sem hagyott afelől, hogy egy popzenekart látunk.

INTERAKTÍV

Egy hét kultúra 2022/44.

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt

Egy hét tudomány 2022/44.

Rövid hírek: Mars, macska, rajzás...

Snoblesse Oblige 2022/44.

Heti kulturális programajánló

Szüret 2022/44.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

GASZTRO

CHILI&VANÍLIA
Brooklyn–Budapest palacsinta

Palacsinta fahéjas barna vajjal és sült birsalmakrémmel

ÉTEL, HORDÓ
MgTels

Étteremkritika

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.