2022. november 11., péntek

MOST OTT ÁLLNAK A FALVAK LEBÉNULTAN, HOLOTT 98 SZÁZALÉKBAN A FIDESZRE SZAVAZTAK

HÍRKLIKK
Szerző: HÍRKLIKK
2022.11.11.


A Heti egyenleg adásában Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke és Lengyel László, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója beszélgetett Bánó Andrással az utóbbi napok jelentős belpolitikai eseményeiről.


Máris bejelentették a legutóbbi kormányinfón, hogy újabb csapást mérnek az inflációra: ársapkát kapott a tojás és a burgonya is, bár Gulyás Gergely konkrétan semmit sem tudott mondani.

„Szerintem mindez a beismerése annak, hogy a kormány is tisztában van az ársapkák értelmetlenségével” – közölte Lendvai Ildikó. „Amennyiben ez valóban alkalmazható lenne, akkor például a kenyérre határoznának meg árplafont.”

Ezt pedig azért nem teszik, mert „ők is pontosan tudják, hogy ennek következtében hiánycikké válhat egy-egy lenyomott árú áru és ezt a kenyérnél nem merik megengedni maguknak”. Nem mellesleg az ebből keletkező árbevétel-kiesés pótlása a jelenleginél is brutálisabban megemelné a többi termék árát.

„Nem sikerül az infláció alatt az élelmiszerek árát korlátozni, folyamatos az emelkedés” – állapította meg Lengyel László. Emlékeztetett a szocializmus évtizedeire, amikor ilyen intézkedésekkel a hiánygazdálkodást sikerült megteremteni. „Így nem működik a dolog.”

Ráadásul ezek az intézkedések a kisebb magyar üzleteket teszik tönkre, hiszen a nemzetközi multik az ársapka által keletkezett bevétel kiesést gond nélkül szétterítik a többi termékre. „Ezzel a hazai kisboltok tömegével lehúzhatják a redőnyt. Ugyanaz a helyzet áll elő, mint az üzemanyag esetében.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.