2022. december 18., vasárnap

AZ AZERI ÁRAM

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.12.18.


„Ez ám a rock and roll” mondaná Orbán Viktor – facebookos bejegyzése szerint -, ha fiatalabb volna. De nem mondja, mert öreg. Ezt nem írta, csupán a logika mutatja nekünk, és máris látjuk, hogy még ő is halandó. Mária néni a sparheltnél nem tudja, mi az a rock and roll, mert világ életében a Jó ebédhez szól a nótát hallgatta, ez azonban nem zavarja abban, hogy elaléljon, ezt is milyen szépen mondta ez a mi miniszteres urunk. Erre az ábrándozásra egyébként egy „megadeal” – forrás szintén egyetlenünk népbutító közösségi oldala – ragadtatta Orbánt, ami villanyos vezeték Azerbajdzsánt köti majd össze kies hazánkkal ezer kilométeren át, tengerek alatt és pusztaságokon keresztül.

Mindenki örvendezett Orbán rock and rollos hangulatának, még maga az Unió nagyasszonya, Ursula is, mert zöld energia fog érkezni az azeriektől, aminél fontosabb szempont most épp nincs. Csak egyet nem tudtunk meg a nagy csűrdöngölésben, mennyibe kerül, ki építi meg, és mikor készül el, ha egyáltalán. Tartok tőle, hogy Orbán életében egy mikrowatt energia sem jön a messzi diktatúrából, de egyetlenünkre jellemző az olyan távlatos gondolkodás, ami a porbafingó magyari jómunkásembernek magas, mert ő az itt és most filozófusa. Momentán nem tudja kifizetni az áramot, amin semmiféle tenger alatti kábel nem segít, viszont azt látja, de fel nem fogja, hogy a pénzt olyan megadealekre cseszik el, amiktől ő meg is dögölhet.

Mi magunk is porbafingók vagyunk, csak nekünk jár a szájunk mert elgondolkodunk néha a kajla világon, és elkezdünk azon morfondírozni, miért jó tengernyi pénzt költeni valamire, ami arra alkalmas, hogy máshonnan vegyük meg azt, amit itthon is előállíthatnánk. Azt is megkérdezzük – de csak magunktól, mert választ soha, semmire nem kapunk ebben a nagybüdös életben -, nem lenne-e ésszerűbb ezt a hatalmas summát – mert sokba fog kerülni, csak nem tudjuk mennyibe – arra fordítani, hogy itthon állítsuk elő a totemmé váló zöld energiát szélkerékkel, napelemmel meg amivel még lehet. Mert látunk a környezetünkben olyat, hogy egy-egy ország lassan már teljesen ellátja magát ilyen megújulóval...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.