2023. január 6., péntek

AKI ÖSSZEMOSSA A 2010 ELŐTTI ÉVEKET AZ AZT KÖVETŐKKEL…

FACEBOOK
Szerző: GYURCSÁNY FERENC
2023.01.06.


Visszahozni a 2010 előtti időt?

A 2010 előtti évek a demokratikus, szabad, európai Magyarország évei voltak. Terhelve sok vitával, ahogy demokráciában szokásos.

Szabad volt a sajtó, széles a sztrájkjog, működött a társadalmi érdekegyeztetés, iskolái, egészségügyi intézményei voltak az önkormányzatoknak, független volt az igazságszolgáltatás, az alkotmánybíróság, a versenyfelügyelet. Nem kormánypárti pártkatona volt a köztársaság elnöke.

Az iskola a holnapra, egymás elfogadására készítette fel gyermekeinket, büszkén vállaltuk nyugatos kultúránkat, politikai hovatartozásunkat. Egy szabad, európai, polgári Magyarország útját kerestük. Messze nem hibátlanul.

2006 ősze súlyos politikai válságot hozott. Benne egy drámai beszéd, egy előkészített puccsista orbáni szándék, a vele összejátszó, a köztársaság intézményeit háborús módon támadó, jogellenes, radikális fellépés, egy ügyetlen, sokszor jogtalan módon eljáró rendőrség.

Aki most azt mondja, hogy nem akar visszatérni a 2010 előtti világhoz, az vagy nem mond semmit, mert senki sem akar egy évtizeddel visszafelé menni, vagy azonosul a Fidesz azon hazug értelmezésével, amely azokat az éveket egyszerűen rendőrterrorként állítja be, végül pedig tudomást sem vesz az akkori időszak küzdelmes demokráciájának és mai ünnepi lepellel takart fasiszta önkényének különbségéről.

Aki összemossa a 2010 előtti éveket az azt követőkkel, az vagy vak, vagy hazug, vagy a Fidesz hasznos hülyéje, esetleg a Fidesz politikájának támogatója.

Ha közülük bárki ma azt állítja magáról, hogy ellenzéki, akkor téved. Még ha nem is tudja, valójában útitárs. A Fidesz útitársa.

Nézem a naptárat.
2023

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.