2023. január 11., szerda

FELGYORSULT A MAGYAROK FOGYÁSA ERDÉLYBEN, 30 ÉV ALATT ÖTMILLIÓVAL CSÖKKENT ROMÁNIA NÉPESSÉGE

G7.HU
Szerző: KOLOZSI ÁDÁM
2023.01.11.


Tíz éve egy utólagos kiigazítással még sikerült legalábbis papíron Romániát 20 milliós országnak feltüntetni, de a friss népszámlálásnál erre már esély sem volt. A most kihozott 19 milliós szám a romániai demográfusok szerint még mindig irreális, a nagyfokú elvándorlás miatt a tényleges népesség a 18 milliót sem érheti el. A rendszerváltás idején még 23 millióan voltak.

Ez 20 százalékot is meghaladó veszteség három évtized alatt, ami ugyan kiemelkedő, de egyáltalán nincsenek vele egyedül a régióban. Van olyan keleti uniós tagállam (Lettország), ahol közel harmadával csökkent a népesség 1990 óta, és a jövőbeli kilátások is hasonlóan aggasztóak.

De érdemes közelebbről is megnézni a romániai népszámlálás múlt héten nyilvánosságra hozott számait. Ez még csak a gyorsjelentés, a mélyebb elemzéshez szükség lesz a részletesebb adatokra is. Ahhoz is, hogy lássuk: valójában mennyire ment előre a magyarok fogyása. Az első adatok drámai, 225 ezres csökkenésről, és alig egymilliós megmaradó magyarságról szóltak. Ennek azonban részben módszertani okai lehetnek, illetve az, hogy szokatlanul sokan nem nyilatkoztak a nemzetiségükről. Hogy miért nem, még nem teljesen világos, valószínűleg az online egyéni kitöltéssel függ össze, amit az etnikai-nyelvi-vallási blokk kitöltése nélkül is le lehetett zárni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.