2023. január 10., kedd

ÍGY FORDULT RÁ ORBÁN VIKTOR AZ ORSZÁG FELFEGYVERZÉSÉRE

TELEX
Szerző: DIREKT36 / GALAVITS PATRIK
2023.01.10.


Feszült hangulatban zajlott egy vezetői értekezlet 2010 végén a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai épületében. A csak ritka alkalmakra megnyitott díszes miniszteri tárgyalóban Benkő Tibor akkori vezérkari főnök és néhány munkatársa tartott beszámolót a honvédség állapotáról. A vezérkari főnököt Hende Csaba miniszter körülbelül 30 minisztériumi munkatárs és katonai vezető társaságában hallgatta.


A prezentáció alapja egy több százoldalas dokumentum volt, amely lesújtó képet festett az ország védelmi képességéről. Benkőék a tárgyaló hosszú asztalát körül ülőknek beszéltek arról, hogy csak a használaton kívüli, elértéktelenedett eszközök őrzése havonta 15 millió forintot emészt fel, szó volt a Gripenek repült órái miatt lehetséges üzemképességi problémákról, és az is elhangzott, hogy a magyar honvédség jelen állapotában nem lenne képes megvédeni az országot. A probléma súlyosságát jelezte, hogy Benkő közölte, a számítások szerint a minisztérium húszéves költségvetésének megfelelő összegre lenne szükség, hogy az „elvesztett képességeket” visszaszerezzék.

Akkor még sem pénz nem volt erre, sem a politikai akarat nem létezett ennek a végrehajtására. Az ország vezetése a kilencvenes évek óta arra rendezkedett be, hogy nincs reális veszélye annak, hogy katonai támadás érje az országot. Azzal számoltak, hogy elegendő, ha Magyarország részt vesz a szövetségesek által szervezett külföldi missziókban.

Ehhez képest ma már újra hatalmas összegeket költ a kormány a haderő fejlesztésére a Zrínyi 2026 nevű program keretében. Szerződést kötöttek az amerikai-norvég közös fejlesztésű NASAMS légvédelmi rendszer beszerzésére, újraindították a magyar kézifegyver-fejlesztést, vettek csapatszállító repülőket, helikoptereket, izraeli radarrendszert, és százas nagyságrendben rendeltek német harckocsikat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.