2023. március 20., hétfő

64 MILLIÓ FORINTBA KERÜL EGY AKKUMULÁTORGYÁRI MUNKAHELY A MAGYAR ÁLLAM SZÁMÁRA

G7.HU
Szerző: BUCSKY PÉTER
2023.03.20.


A magyar kormányok 2004 januárja és 2023. február eleje között összesen 1054 milliárd forint állami támogatást hagytak jóvá 446 projektre egyedi kormánydöntésekkel. Ezek összesen nyolcezer milliárd forintnyi beruházást segítettek.

Akkumulátorgyárakra, elektromos járműgyártási projektekre is szinte ugyanennyit fizet ki a kormányzat, csak nem két évtized, hanem néhány év alatt. A legnagyobb tétel ebből a CATL debreceni gyárépítése.

A már jóváhagyott több mint 600 milliárd forintos állami támogatás már csak azért is gigászi, mert az összes magyarországi vállalattól a 2023-as költségvetési tervezet szerint 792 milliárd forintnyi társasági adót terveznek beszedni. Az állami támogatások mellett a gyáraknak helyet adó ipari parkok fejlesztését, az infrastruktúra kiépítését is az állam fizeti. Mindezt figyelembe véve

1050 milliárd forint állami támogatást lehet összeszámolni az akkumulátorgyártó és elektromos járműgyártó cégek számára.

Gyűjtésünkben már a CATL projektje is szerepel, mégsem biztos, hogy teljes körű, mivel könnyen lehet, hogy nem minden forrást leltünk fel, így az 1050 milliárd forintra alsó határként érdemes tekinteni. Ráadásul a valószínűsíthető további fejlesztés nyomán további százmilliárdos tételek várhatók.

Alapvetően négy nagy projektről esik akkumulátoros cégek kapcsán szó:

- A dél-koreai Samsung gödi telephelyén 2700 új munkahely létrehozását ígérték, és már 2017-ben átadták az első ütemet, de a gyár azóta is bővül.

- A szintén dél-koreai SK akkumulátorgyárát 2020-ban adták át Komáromban, az iváncsai üzem idén indítja a termelést. Ezek ezer, illetve 2,5 ezer új munkahelyet ígérnek.

- A CATL kínai vállalat debreceni üzeme ugyan még csak terv, de itt 9 ezer új munkahelyet ígérnek.

Összességében mindez 15 ezer új munkahely, ami a 4,7 millió hazai foglalkoztatotthoz képest nem túl jelentős. Ráadásul jelentős részben nem is magyarok dolgoznak, fognak dolgozni ezekben a gyárakban, hanem vendégmunkások – ahogy arról Czirfusz Márton kutató beszélt a G7 Podcastban.

A magyar kormány ezekhez a nagy projektekhez jelentős forrásokkal járult hozzá. Ennek kapcsán a legtöbbet az egyedi kormánydöntésekről (ekd) lehet hallani. A Samsung 35 milliárdnyi támogatást kapott, az SK ON és SK Battery 113 milliárdot, a kínai sajtóból származó információk alapján a CATL pedig már 320 milliárd forintot. Mindez azonban csak a jéghegy csúcsa...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.