2023. március 11., szombat

FELCSUTI PÉTER: ILYEN SZIGORÚ BÍRÁLATOT AZ ORBÁN-KORMÁNY MÉG NEM KAPOTT, MINT AMILYET MATOLCSY GYÖRGYTŐL

KLIKKTV
Szerző: KlikkTV
2023.03.09.


A jegybankelnök komolyabb bírálatot fogalmazott meg Orbán Viktor ellen, mint amit az ellenzéki beállítottságú, vagy független közgazdászok valaha megtettek – mondta a Klikk Tv Mélyvíz című műsorában Felcsuti Péter közgazdász, a Bankszövetség korábbi elnöke. Hozzátette, amit Matolcsy György mondott, abban sok újdonság nem volt, közgazdászok évek óta mondják, a jegybankelnöknek pedig megvan a maga felelőssége a kialakult gazdasági helyzetben. Orbánék rosszul használták fel a sok ezermilliárdot, ami az Uniótól érkezett. A GDP-t lehet növelni egy stadion felhúzásával is, de az attól még nem lesz hatékony. A műsorban szóba került az Erasmus+ és a Horizont program, valamint az uniós források felfüggesztése is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.