2023. március 13., hétfő

ITT A FELMÉRÉS, A MEGKÉRDEZETTEK 62 SZÁZALÉKA SZERINT AZ ORBÁN-KORMÁNY ÁLTAL TÁMADOTT ORVOSOK A BETEGBIZTONSÁG JAVÍTÁSÁÉRT TILTAKOZNAK

NÉPSZAVA
Szerző: DANÓ ANNA
2023.03.13.


A Fidesz-szimpatizánsok többsége is így véli. Nem könnyű most kormánypárti betegnek lenni.


A kormányzat és az orvosok konfliktusának híre szinte az egész országhoz eljutott, a kérdezettek 95 százaléka mondta azt, hogy hallott a vitáról, 60 százalékuk pedig egyetért a doktorok tiltakozásával – áll a Publicus Intézet Népszava számára, 1012 fő megkérdezésével készült, a magyarországi felnőtt népességre életkor, nem és iskolázottság szerint reprezentatív kutatásában.

A felmérés azt követően készült, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) tiltakozást indított az egészségügyi reform alaposabb átgondolásáért. Ennek eszközeként a MOK többek között a háziorvosokat arra buzdította, hogy ne írják alá az új ügyeleti rendszerre érvényes szerződéseket, a kórházi doktorokat pedig arra, mondják fel az önkéntes túlmunka-szerződéseiket. Erre válaszul a kormány átnyomott az Országgyűlésen egy, a MOK-ot gyengítő törvényt, amelyben eltörölték a kötelező kamarai tagságot.

A kérdezettek döntő többsége 62 százaléka úgy ítélte meg: az orvosok akciója a betegbiztonság javításáért zajlik. Csupán 18 százalék tartotta úgy, hogy az felelőtlen és éppen ellentétes következménnyel jár...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.